Irodalmi Szemle, 2000
2000/3-4 - Fónod Zoltán: „Egyszer mindenki hazaér...”
Száz éve született Márai Sándor héz meghatározni az irodalmi »hatást«, nehéz őszintének lenni azokkal szemben, akik az íróban elindítják az irodalmi szemlélet folyamatát. Nem csak az élet, az irodalom is tele van titokzatos rokonságokkal.” A húszas években újságíróként éli, élvezi külföldi tudósítói státusát. 1925-től az Újság című magyarországi liberális napilap párizsi tudósítója. Korábban Lipcsében, Frankfurtban, Berlinben működött. Lapja megbízásából 1926 márciusában közel-keleti útra indult, ezekből az élményeiből született az Istenek nyomában című (1926) útirajzkötete. A húszas évek végén jött haza. Pesten a Mikó utcában, Kosztolányi szomszédságában lakott. Regényírásba kezd, majd 1933-ban lapja ismét Berlinbe küldi, ahol tanúja Hitler hatalomátvételének. Hitelesen és példás bátorsággal számolt be Hitler híres beszédéről, melyet a Sportpalastban mondott el. A Messiás a Sportpalastban című írása a magyar antifasiszta publicisztika egyik remeke! Nemcsak míves publicisztika, hanem egyben vitriolos Hitler-paródia is. „A Führer még messze jár, de közeledtére megbénul minden ideg, huszonötezer ember szinte hipnotizáltan figyel az ajtó felé... Vizenyős, lélektelen szemek, sörtől duzzadt, vörös arcok, kopaszra nyírt fejek, harmadrangú testi anyag, brutalitás, bunkóval nevelt engedelmesség és puskatussal lelkesített odaadás...” Káprázatos publicisztika, hihetetlen külföldi utak, kalandok. Lipcse, Frankfurt, Weimar, Berlin, Párizs, London mellett Belgium, Olaszország, Palesztina, Szudán, Libanon egyaránt ismerős terep lesz számára. „Nem láttam később tájat, mely marasztalt, várost, mely falai közé hívott volna. »Megtanultam« utazni, mintegy mesterségbeli rutinra tettem szert... de azt a boldog szédülést, mely első keleti utamon megejtett, nem adták többé a tájak, akárhogy deklamáltak is... ma is fontosabb nekem, elindulni az ismerősből, mint megérkezni az idegenbe... A városokat éppen úgy »megcsaltam«, mint a nőket, akik után honvágyam volt néha...” — írja bolyongásairól Márai az Egy polgár vallomásain. Hogy mennyire az újságírás jelentette számára az íróvá válás lehetőségét is, erről maga így vallott: „Állandóan »riport* után jártam... Húszéves voltam, s le akartam leplezni valamilyen szenzációs riportban a titkot, nem többet és nem kevesebbet, csak éppen az »élet titkát«... Az írónak végül is nem árt semmi, nem árt az elefántcsonttorony, de az újságírás sem”. (Uo.) Párizsból, Londonból, Jeruzsálemből, Kairóból küldözgeti cikkeit nemcsak lapjának, hanem a Frankfurter Zeitungnak meg a kassai vagy a csehszlovákiai magyar lapoknak (Kassai Napló, Prágai Magyar Hírlap, Magyar Újság). „Eszem ágában sem volt »karriert« csinálni... Ugyanazokat a cikkeket, tárcákat adtam közzé a Frankfurter Zeitungban, melyeket előbb egy kassai lapban jelentettem meg, s legalább oly fontos volt nekem, mit szólnak kísérleteimhez Kassán, mint a frankfurti kritikusok véleménye s az a körülmény, hogy a nagy lap vasárnap tárcaélen közölte írásomat.” „írásról, a szavak súlyáról, következményeikről fogalmam sem volt. Úgy írtam, ahogy egy fiatalember lélegzik, tele tüdővel, valamilyen barbár jókedvvel” — írja vallomásaiban. Vándorévei során Goethe három városában, Leipzigben, Weimarban és Frankfurtban élt hosszabban. Goethéről írja, hogy soha nem tudta megunni:
