Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - MARGÓ - Juhász Dósa János: Milyen lesz a jövő? (Gondolatok a XXIX. Fábry-napok kapcsán) - Színházi fesztivál négy nyelven (elemző tudósítás) - Hazafelé araszolva a múlton át (Beszélgetés Gágyor Péter rendezővel)
MARGÓ A hirtelen jött tél miatt sok előadó távol maradt vagy elakadt útközben, így néhány meghirdetett téma, mint a nagy érdeklődéssel várt, a színházak finanszírozását boncolgató előadás elmaradt. Se Darina Karóvá, se Blaho Uhlár, se Jarábik Gabriella nem érkezett meg, így egyedül Magi István, a budapesti Nemzeti Kultúra Öröksége Minisztérium munkatársa ismertette a magyarországi színházak finanszírozási rendszerét, amelyben a minisztérium mellett jelentős szerepet játszanak a megyei és a városi önkormányzatok is. A kassai színjátszás történetéről Kováts Miklós adott pontos és érzékletes áttekintést, amelyet hosszasan és sikertelenül próbált cáfolni Tibor Ferko úr, aki a jelenlegi Állami Színház vezetését is durván támadta. A legtöbbek által várt téma a kassai Thália harminc évét értékelő témakör volt, ahol vitaindító előadásában Nánay István budapesti színikritikus igen kemény hangot megütve korszakolta az eltelt harminc évet. Kiemelte a Beke Sándor vezette kezdeti időszakot, az 1981-es Gágyor Péter és Szigeti László által fémjelzett alig két évet, és az utolsó tíz év néhány rendezői munkáját (Beke Sándor, Verebes István, Vidnyánszky Attila). Ezek a rendezői teljesítmények többnyire a társulat ellenében születtek meg, s intő jel a jövőre nézve az a tény, hogy nincs dramaturgja, nincs rendezője a színháznak, s az idén is olyan meghatározó színészek fordítottak hátat a társulatnak, mint Dudás Péter és Tóth Tibor. Beke Sándor részletesen és igen élvezetesen beszélt a színházalapítás körülményeiről, Gágyor Péter arról a két évről, amikor szinte minden és mindenki ellenében próbáltak színházat csinálni (természetesen sikertelenül), Hizsnyan Géza pedig az utolsó tíz év előadásait vette górcső alá sok helyütt alátámasztva és kiegészítve Nánay István megállapításait. Hizsnyan szerint a kassai színházban a színészek mellett a színház olyan alapvető kifejezési eszközei, mint a zene, a díszlet, a mozgás sem kaptak megfelelő teret. A konferencia legnagyobb vitát kiváltó előadását Czajlik József és Varga Emese vázolta fel a számukra előre megszabott szűkös időkeretek között. Ketten arra vállalkoztak, hogy a felvidéki magyar színházak jövőjéről, egy lehetséges jövőképről értekeznek az elmúlt időszak tényei és adatai alapján. Előadásuk főbb kérdései: a színház kapcsolata a közönséggel, a sajtóval, a társművészetekkel, az irodalommal. Nincsenek felvidéki magyar drámaírók, nem fordítanak magyarra szlovák színdarabokat sem, nincs kapcsolat a társművészetekkel, a sajtó egyre kevesebbet ír a színházak előadásairól, a színészekről, kritika elvétve jelenik meg. Nincs, aki a két színház történetével foglalkozna, de elkelne egy színházi lap is. 1987 óta 23 színész végzett, ebből öt színész van jelenleg a pályán (2 Komáromban, 3 Kassán). Hárman szabadúszók, ketten (Kassai Csongor és Tóbiás Szidi) szlovák, heten magyarországi színházakban játszanak. Hatan pályát módosítottak! Egy hallgató végzett rendezőszakon (Forgács Miklós), akit a mai napig nem hívott egyetlen színházunk sem. Jelenleg 11 főiskolás van Pozsonyban. Az ún. stúdiók gyakorlatilag nem működnek, a stúdiósok szerepe igazi rabszolgaszerep, a díszlethordástól a színpad felsepréséig mindent ők végeznek. Felvázolták egy később létrehozandó Szlovákiai Magyar Színészkamara szükségességét is, de a dijak, elismerések is váratnak magukra. Itt jegyezném meg, hogy a két színház igazgatója és Dusza István sebtiben
