Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - Z. Németh István: Ezredvég, Vízió délután négykor, Már csak a vers maradt, Játék délután kettőkor (versek)
Z. Németh István Ezredvég Vékony jégréteg az arcom. Az ujj önmagába nő vissza. Sápadt csillogástól elszédült madarak vérét ember nem látta lény issza. Lobog az űr hasán az ég ingje. Vállapján hamis aranyból csillagok. Egy kutya, mely véresre marta a Holdat, most szégyenlősen tovább oldalog. Arcomon idegen égitestek jele. Zsebembe aprópénzt töm egy árnyék Labirintus vagyok, világ se lenne ha önmagámból most itt kitalálnék. Vízió délután négykor Aztán a kép lassan összeállt, a város helyettem növesztett szakállt. Az autók a gubancban elkeveredtek, s hegyekké nőtt az utcai tülkölés. Egy rézfúvós zenekar is küszködött, a hangszerek helyettem okádtak tűzködöt. A hangjegyek holtan buktak a fű közé, s ott acélkeménységűre merevedtek. Az a lány elkésett, vagy tán el se jött, nem született meg, esetleg megszökött. A hajnal hóna alatt kígyó tekergett, Isten hallotta a bennem élő csendet.
