Irodalmi Szemle, 2000
2000/1-2 - ARCOK ÉS MŰVEK - Duba Gyula: Cselényi, az avantgárd jelenség (portrévázlat)
Arcok és művek átérzetten és nem túlzón, mögötte őszinte költői világkép és reális tragédia látomása áll. Cselényi nyelvezete akkori irodalmunkban hihetetlenül gazdagnak mutatkozik. Árnyalt és megkapóan pontos, érzékletes formát biztosít a gondolatoknak. Tanítómestereit, példáit most nem keresem, bizonyára voltak, állítom azonban, hogy személyében eredetien lírikus, elemi nyelvi erő jelentkezett. Szabályos grammatikájával és érzékiségével meggyőző, formakultúráját a benső tartalom, a költői látomás kívánalmaihoz igazítja. Továbbra is járható lett volna számára ez az út, elmélyíthető és gazdagítható! Milyen benső erők hatására, mily formaeszmények csábítása következtében bomlik fel nála fokozatosan a megnyerő szöveg, a kifejező harmónia? Hogyan éri el több irányban kísérletező, nyelvi töredezettséget és logikai összefüggéstelenséget vállaló, vizuális hatásokra is törekvő mai formáját? Idestova négy évtizede tartó, költői metamorfózisával Cselényi a lehetetlenre tett kísérletet. Ösztönösen vagy szándékosan? Ezt kellene most kibogozni és megvilágítani. Vállalkozása lehetetlenségét abban látom, hogy létszemléletében és indítékaiban régi önmaga maradt, tapasztalatokban és tudásban persze állandóan gazdagodva, míg formanyelvét erősen változtatva, tudatosan átalakítja önmagát. Ma sem akar mást, mint amit elkezdett: nagy lírikus műben felkutatni, megformálni és alkotássá teremteni a Duna-táj mítoszát! Maga is írja valahol: talán az író állandóan egy művet ír! A nyelvi töredezettség és formátlanság, a grammatikai bomlás már az Erőkben tetten érhető. A Krétakorban (1978) régi és új versek-szövegek találkozásában szemléletesen kibontakozik. Még friss a kísérlet, és megnye- rőbb, hitelesebb a szándék. Mintha jól érezné, hogy a művészetben a szervetlennek a szervestől kell kinőnie, a tudatos formabontás csak formai fegyelemből indulhat ki. Számos kezdő formabontó kísérleteinek a kudarca valószínűleg ezzel magyarázható, a formátalanságot nem hitelesíti formai képzelőerő! Kötetének címe, Krétakor, a föld őskorára utal, a tengerekben az élet elemi vegetációja ekkor keletkezik, az alcíme pedig: lehetőségek egy elképzelt szövegben! Duplán elbizonytalanítanak a költő szándékát illetően. Az élet keletkezése, lehetőségek és elképzelt szöveg?, tehát semmi bizonyosság?! Tíz év telt el az előző kötetek óta, elmúlt 1968, és Párizs is emlékké vált. A Bodrogköz tájegységeihez a Pigalle társul, Ancsi, Éva, Manyi, Böbe és Zsuzsa mellé valamilyen párizsi utcalány. És acetilén ágyak, elvetélt szivárvány, Dosztojevszkij és Beckett. A nyelv pedig, a gazdagon áradó nyelvezet felrobban, majakovszkijos sor/s/töredékekre hull. Megmarad képisége, ám elvész belőle az érzéki-érzelmi fonál. Már-már megközelíthetetlen, érintése intuíciós beleérző készséget feltételez. Az egységes táblaképekből végtelennek tűnő mozaikmezők lesznek, megjelennek az előre és visszafelé sorjázó fejezet- és töredékszámok, mintegy jelezve, a költőben azért még munkál valamiféle rendteremtő szándék. Annyira futja belőle, hogy az értelmi áttekinthetőséget külső formajegyekkel könnyíti meg. Azonban alapvető felismerést kell tennünk: a töredéksorok és szóképek realizmusa megőrződik. A tájelemek tovább élnek s köztük a történelem morajlik. Rohanó árvíz rombol, tankok dübörögnek és hideg vagonok
