Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - NEGYVEN ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Filep Tamás Gusztáv: A dogmatizmustól a „reform”-korig
Negyvenéves az Irodalmi Szemle keményedő anyagi feltételek, illetve a később alapított szlovákiai magyar laptársak keltette konkurrenciában. Mégis úgy érzem, és ezzel a véleményemmel nyilván nem vagyok egyedül, hogy a teremtő lényeg az az erő, amely az Irodalmi Szemlét eleddig valamennyi buktatón átsegítette. És a szlovákiai magyar közösség egyre izmosodó önerejében s támogató érdeklődésében bízva, remélhetőleg átsegíti majd a jövőben is. Ennek reményében gratulálok az Irodalmi Szemle alapítása kerek, negyvenedik évfordulóján e kitűnő lap hajdanvolt és mai szerkesztőinek, olvasóinak egyaránt. Csáky Pál a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese A rendezvényen a folyóirat négy évtizedét Filep Tamás Gusztáv, Szeberényi Zoltán és Elek Tibor értékelte, az ISZ Holnap című mellékletéről Pénzes Tímea tájékoztatott. A leveleket és az előadásokat az alábbiakban közöljük. (Elek Tibor előadása a Kalligram ez év március—áprilisi számában jelent meg, az átfogó tájékoztatás érdekében innen vettük át.) FILEP TAMÁS GUSZTÁV A dogmatizmustól a „reform”-korig Irodalmi Szemle 1958-1970 Amikor az imént átlapoztam e két részre tagolt jegyzetsort, megérett bennem a meggyőződés, hogy ma itt Önök engem meg fognak verni. Ezt elkerülendő, némi kiegészítéssel hadd mondjak el egy anekdotát. Harminc évvel ezelőtt három lap kiadását tervezték a kolozsvári egyetemen: egy román, egy magyar és egy német nyelvűét. Végül a három lapból természetesen egy lett — a később legendássá vált Fchinox —, amely zömében román nyelvű volt, talán három magyar s egy német oldallal. Amikor már nyilvánvalóvá váltak az eredeti terv e végleges változásai, a magyar kijelölt főszerkesztője, Rostás Zoltán, azon tépelődve, hogy az új körülmények között vállalja-e a magyar oldalak szerkesztését, nagyot sétált a városban, s egyszer csak ott találta magát a közíró Jordáky Lajos háza előtt. Fölment hozzá, s tőle kért tanácsot. Jordáky akkor fölemelte nyitott tenyerét — nem tudom, helyes volt-e a döntése, pontosabban úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben elméletben nem, csak a gyakorlatban, az aktuális adatok pontos ismeretében, s csak önmagunk számára dönthetünk —, s a másik keze mutatóujját végighúzta e nyitott tenyéren: „Ha ennyi üres lapot adnak, azt is tele kell írni!" Az ígért kiegészítés pedig az, amit az egyik kolozsvári barátom, Király László, a költő szokott volt mondani: „Egyetlen írót sem lehet kényszeríteni arra, hogy írjon és publikáljon.”
