Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - ARCOK ÉS MŰVEK - Kovács Sándor Iván: Apa és fia (Amadé Antal és Amadé László költészetéről (tanulmány)

Kovács Sándor Iván

számlálom friss ugrós táncait, / Elmíít [elméjét], kezeit, pihegő emlőit”, de hiába tizenkét esztendő esküvés, könyörgés; tűz vízzel nem békülhet: „Kár füttőznyi [melegíteni] néki s nékem hómalomban, / Gondoknak habjai haladnak hajómban” (Tűz és víznek leábrázolásá). A hómalom-hajó haladó habjai: bizony bonyolult alliterálás. Elébb kiszáradnak a Tisza vizet, kezdetű, 77 strófából álló idilliuma láthatóan felül akarja múlni öt versszakkal Zrínyi 71 szakasznyi I. Idiliumát, amelynek első soraiban szintén ott egy folyó: a Dráva. Gyöngyösi Kesergő nimfájának incipitjében egy másik: „Amint szőke vize lefoly a Dunának...” Az Elébb kiszáradnak a Tisza vizei... 23. versszaka ráadásul Gyöngyösi-kölcsönzés, a Csalárd CupiddoóY Amadé leghosszabb idilljének Tiszája tehát Zrínyi Drávájából és Gyöngyösi Dunájából kapja éltető vizét. Sodor is a közhelyekkel együtt sok értékes hordalékot. Az „Öreg Ferkó” pózában Amadé Cupidóhoz fohászkodik: „Segíts, mert szívemet kivágom mellyembűl, / S haragossan mosom kínoknak mérgibűl.” Ilyen bizarrságot nem olvastunk még magyar manieristánál vagy barokk költőnél. Rimay—Thordai- féle merészségek után Zrínyi is „benne lehet” az eposz szívrágás-helyével (III, 81). Öreg Ferkó a „Vadász asszonyomnak én valék szarvasa” Gyöngyösi-allúzióval is meghatározza helyzetét: ismét az évtizedes szerelmi csalódást panaszolja („Tíz esztendő után engem cserben hattál” stb.). Az öregedő szerelmes még a 76. versszakban is reménykedik: „egy lípískét”, egy „íráskát” várna, egy rágondolást remélne. De nincs remény: legfeljebb a 77. zárószakasz mágiája. Csak kétszáz éve, hogy azon az Amadék lakta tájon Bornemisza Péter feljegyezte az Ördögi kísírtetekben a tardoskeddi Szerencse Benedekné bájoló imádságait, többek közt a Csúzról valót-. „Uram, mindenható Isten, múlék regős nagy út, rajta megyen vala áldott urunk Isten, előtalála hetvenhétféle veres csúzt.” Amikor az Úristen „hova indultatok?” kérdésére a hetvenhétféle csúz így válaszol: „mink is elmegyünk, úgymond, az fekete föld színéré', Amadé 73. versszakából ez a sor lopakodik elő: „Föld köves híjából [héjából] kitessík számodra.” Feltételezhetünk-e itt vajon valaminő összefüggést, vagy merőben félreértjük Amadét? (Lásd még: „Vén kínozó ördög soha asztalomhoz / Ne üljön, ne jöjjön”, Delilára a méltóságos asszony.)

Amadé Antal töredékes darabjai (s azoknak nyersebb erotikája), hétköznapi és költői nyelvének különlegességei még magyarázatra várnak. Szinte semmit nem tett körülötte az irodalomtörténet-írás azóta, hogy hatvankét éve Gálos Rezső kiadta Báró Amadé Antal verset. A másik Amadé, a fiú ismertebb műve és neve árnyékában hagyta apjának még érdemibb méltatásra váró szuverén költészetét.

Búcsúzzunk tőle Rimay serkentő órájának „pöcsögdölését” finoman cizellált rokokó kecsességre váltó saját óraversével, a Lelovics László uram órácskája leábrázolásával. Egy ilyen londoni óra akkor mindennel felszerelt, túldíszített iparművészeti műalkotás volt. Amadé is megjártatja szemét a hátlapján látható képen: „Hát ott egyvalaki markolássza Zsuzskát”. Ezek bizony olykor disznó ábrák voltak. Percenő kerekei, tripla zárja, dupla kapcsai, tekerő kulcsa, tokja, réz- és ezüsttáblácskái a Cupido képeivel, nyíllal, szívvel, a kristály, ezüst és acél alkatrészek mind szakértő magyarázatát várnák a „Chinese fogónak vagyon Chatantájá”-val együtt. Amadé már megadta a maga megfejtését: a szüntelen