Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - Török Elemér: Éveim fehér havasán..., Kiáltás..., (vers)
Török Elemér két verse Kiáltás... „Vagyok, mint minden ember: fenség.’’ (Ady) Kísérteties, sivár őszi táj... Üres és néma a lent, beszövi csönddel az alkony a végtelent... Itt-ott didergő bodzabokor komor árnyékot terít a régi országúira, melyen egy őszi reggelen elindultam én is, mint a mesebeli fiú szerencsét próbálni... Emlékszem, a Fő téren egy szobor állt, szomorú arcú, néma szent, kezében kopott kőkereszt, az út Helmecre arra ment... Komoly idők jártak már akkor is erre, nem voltunk a hatalom kegyeltje... Eltelt azóta nagy idő, s nem vagyunk ma se’... Hiába jajdul nyelvünkről Trianon óta annyiszor panasz: a sorsunk mindig ugyanaz... Az avítt egy nyelv, egy nemzet francia példa nyomán bánnak velünk ma is mostohán... Ránk mindenfelől gyűlölet lángol, nincs hová s merre futnunk szülőhazánkból, hol nekünk se kell több, mint másnak...
