Irodalmi Szemle, 1999

1999/11-12 - Duba Gyula: Fábry nem alkuszik Fábry Zoltán Összegyűjtött írásai 11. kötetéről, esszé)

Fábry nem alkuszik

hiszen én csak lejegyzem, lekottázom, hanem amit sajátosan maga az élet variál.” A háborúval nem múlt ki az író témája, nyersanyaga, tudjuk, a totális hatalom bukásával és a demokrácia térnyerésével sem!, nem évült el időszerűtlenné válva, hanem módosulva, a körülményekhez hasonulva, alakot változtatva, ám lényegét megőrizve tovább él, szétfolyik a hétköznapokban, a jelenségek alatt, s néha kidugva fejét, a felszín mélyén lappang, hallat magáról, hogy ne feledjük, még van, létezik. Érzékeny író nem lehet nyugodt. Ha kisebbségi író, akkor pedig örök nyugtalanságra ítélt!

Azévben (1967) az egyre sovénabb szlovák nacionalizmus hatására kezdődnek a kassai Kazinczy Napok. Nyelvvédelemként, öntudatosodás céljából, védekezésül és a fejlődést is akarva. Fábry máig érvényesen megfogalmazza számunkra a Kazinczy-hagyomány értelmét és értékét. Heinlein ellenében már 1938-ban Kazinczyt idézi! Szellemi példaképeinek a sorában azóta is az elsők közt foglal helyet a nagy nyelvvédő és -újító. „Kazinczy európai volt, olyan értelemben, mint a reformkor emberei...” Reformkor, elgondolkozhatunk korok jellegén, s hogy a reformot igénylő idők mögött mindig Európa szellemisége áll? S eszünkbe jut Fábry egyik, már-már axiomatikus értékkategóriája: változni és változtatni!De nézzük Kazinczy tanítását: „...minden ember: ember, de van egy megkülönböztető jegye: a nyelve. És a nyelv: népek egyénisége. Aki az egyéniséget törpíteni próbálja vagy egyenesen kisemmiz- ni, az gyilkos, mert elevenbe vág...” Olvassuk, mit mond 1967-ben Fábry a nyelvről! „A nyelv az emberi létet jelenti: szabad, kötetlen lélegzést. A nyelv egy nép életének legfontosabb szerve, ideghálózata. Ha itt bénulás áll be, megérzi az egész szervezet. Népet csak nyelvében és nyelvével lehet felemelni, amiből logikusan következik, hogy nyelve megbénításával ki is lehet semmizni. Nyelv nélkül nincs szellem, nincs erkölcs. A nyelv maga az emberség... Táj és ember, történelem és vallás, munka és pihenés, termelés és fogyasztás, hit és akarat, ördög és istenség, a nyelv segítségével élnek tudatunkban... a szlovákiai magyarság tegnap és ma csak nyelvével és nyelvében élhet emberhez méltó életet.”

Ma érezzük, mennyire lényeglátó. Mondhatnánk emelkedetten: ez a kiválasztottak kiváltsága! A pátosz vonzásában maradva prófetizmusról szólni sem lenne alaptalan! Már csak azt a kérdést kell feltennünk, mily szerepe lehet a küldetéses szellemiségnek századunkban? Nagy nevek igazolják, hogy semmiképp nem zárható ki hitelességük! Innen az író ismétléskényszere, monotóniájának zárt körei, alapigazságai és életének lényege. Éppen rendíthetetlenségük folytán változhatatlanok, monotonok. Körülöttünk zúgva örvénylik és kavarog az idő, ám létérdekeink mozdulatlanoknak tűnnek, néhány egyszerű erkölcsi tény talapzatán nyugosznak, bár formájuk viliózva, árnyként mozoghat, változhat. Ám a lényeg marad. Új fogalmakat lobogtatnak és szóbálványokat döntögetnek, a sors kereke nyikorogva fordul, friss eszmék máglyáján látszik hamvadni a múlt. Ő pedig? Demokráciáról beszéltek? Nincs emberi egyenrangúság kisebbségi jogok nélkül! Pluralizmust hangoztattok? Hogyan lehetne türelem, tolerancia, egymást becsülő megértés híján? Konvergenciát, európai szellemiséget emlegettek? Talán megvalósulhat a nemzetek békéje nélkül? Békét akartok? Mint valósuljon meg a humánum diadala nélkül? Nem a