Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - Grendel Lajos: Nálunk, New Hontban (regényrészlet)
Grendel Lajos még nem lazultak meg, bár a bomlás visszafordíthatatlan folyamata elkezdődött már. Még nincs Beatles, még nincs miniszoknya, még nincs szexuális forradalom. Nálunk, New Hontban egyébként is lassabban forognak az idő kerekei, mint másutt. Illatoznak az orgonák, virágzik az akác, a postásnak mindenki borravalót ad, vasárnap pedig az állami hivatalnokok, a tanítók meg egy-két megszállott kommunista kivételével mindenki templomba megy. De a sértetlen, idilli burok alatt minden rothad már, ebből a tojásból, Kálmán bácsi elmés szavait idézve, nem énekesmadár, hanem krokodilus fog kikelni. Ámbár a krokodilus is Isten teremtménye. Még senki sem sejti, hogy éppen most cseperedik föl az a nemzedék, amely nyugtalanságával, lazaságával, állhatatlansá- gával hamarosan véget vet az idillnek. S Iván ennek a nemzedéknek az egyik díszpéldánya volt Az érettségi vizsgáira készülve, egy meleg májusi délután elcsalta Klárikát az Akasztó-hegy oldalába, ahol jó sűrű az erdő, eső után sok gomba nő, és mindenféle ritka madarak fészkelnek, még fekete harkály is, amelynek égőpiros színű a kobakja, s az emberi fajtát nem nagyon kedveli. Az sosem derült ki, milyen ürüggyel csalta ki oda. Talán azért, hogy zavartalanul cseveghessenek oroszul, de ez nem valószínű. A találkát nagy titokban szervezték meg, s a megbeszélt helyre külön-külön mentek ki, mind a ketten biciklin. Hogy ott, az erdő hűs ölében mi történt velük, csak sejteni lehet. Pedig nálunk, New Hontban semmi sem marad titok, mélázott el egy pillanatra Kálmán bácsi. Ettől a naptól fogva, Klárika egyre zavarosabban viselkedett, mintha nem találná a helyét New Hont-ban, elvágyódna innen, vagy valami nagy szomorúságot rejtegetne magában. Háziasszonya elbeszélése szerint sokszor panaszkodott álmatlanságra és étvágytalanságra, s a nyár folyamán szinte mindennap felpattant a biciklijére, és eltűnt a városiak szeme elől, ma már tudjuk, hová. Amikor este megjött, nem szólt senkihez, hanem gyorsan megfürdött és bezárkózott a szobájába, ahol állítólag orosz regényeket olvasott. De néha a nyilvánosság előtt is holdkórosan viselkedett. Elment a postára, hogy feladjon valamilyen levelet, s csak ott döbbent rá, hogy azt a levelet még meg sem írta. Az élelmiszerboltban fagyasztott csirkét vásárolt, majd félóra múlva visszavitte, szabadkozva, hogy ő tulajdonképpen utálja a fagyasztott csirkét. Egyszer pedig úgy megfeledkezett magáról, hogy fényes nappal dalra fakadt az utcán, ami New Hontban csak a legjavíthatatlanabb iszákosoknak a szokása, Klárika pedig kizárólag csap- és ásványvizet vagy limonádét ivott. Persze mindenféle férfiak is legyeskedtek körülötte, de ő átlátott az alakoskodásukon, s minden férfiban, aki megközelítette, talált valami olyan elemi fogyatékosságot, ami az illetőt alkalmatlanná tette arra, hogy pályázhasson a kezére. Másfelől viszont minden ismerőséhez rendkívül előzékeny volt, kikérdezte őket a gondjaikról, naiv jó tanácsokkal látta el őket, ami nyilván pedagógusi vénájának akaratlan túlbuzgalmából fakadt, ő talán észre sem vette, hogy kicsit nevetségessé teszi magát. — Valami történt vele azon a nyáron. Ezt én már akkor láttam — morfondírozott Kálmán bácsi. — De azt még álmomban sem gondoltam volna, hogy mindez Ivánnal van összefüggésben. Ivánt eközben fölvették az egyetemre, és szeptember végén elutazott New Hontból, hogy megkezdje tanulmányait. Ezt az alkalmat használta föl arra,
