Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - Grendel Lajos: Nálunk, New Hontban (regényrészlet)
Grendel Lajos Nálunk, New Honiban ( regényrészlet) Amikor az áldott emlékű Sztyepan Fjodorovicsot elvezényelték New Hontból, majd az ukránokat is nemsokára fölváltották a közép-ázsiai katonák, a városra éjszaka borult, valóságos Szent Bertalan-éj, s most már a lányok és az asszonyok is megkóstolhatták a felszabadítás örömeit. Kilenc hónappal később tizenhárom gyermek látta meg a napvilágot a New Hont-i kórház szülészeti klinikáján, s hogy a nagy tolongásban ne legyen fennakadás, Selmecbányáról, Korponáról és Ipolyságról is kértek kölcsön bábákat és szülészorvosokat. Ezek a csecsemők, közöttük Iván is, még bömbölni is másképpen bömböltek, mint a tisztán honti származású újszülöttek, valahogy mélyebben, követelődzőbben, süvítve, mint a dermesztő és dühöngő szibériai szélvihar, és olyan erősek és edzettek voltak, hogy soha, semmilyen betegség nem fogott rajtuk. A sok szerencsétlen anya meg sírt, mint a zápor, ki örömében, ki szégyenében, a legtöbben ezért is, azért is. — Három nap alatt tizenhárom gyermek. New Hont-i rekord — dörzsölget- te elégedetten a kezét a kórház főorvosa. Juliska néni, Iván anyja is eleinte szeretett volna elbujdosni, mert férjnél volt már, noha Feri bácsi, a férje, akkor éppen amerikai fogságban senyvedt, és sejtelme sem lehetett róla, hogy ha majd elengedik, Juliska néni babával a karján fogja fogadni. Kálmán bácsi jóba volt a családdal, s maga is segített Juliska nénit lebeszélni az elbujdosás esztelen gondolatáról. Hiszen ez egészen más eset, mint amikor folt esik egy asszony becsületén. Ezt Ferinek is be kell látnia. És a Feri nem buta, és nem is szívtelen. A Feri pedig hazajött egy napon. Március volt, olvadt a hó, szikrázóan sütött a nap, daloltak a cinkék meg a rigók, búgtak a gerlék, s a toronyórákat is megjavították már. Béke volt. Szerencsére valaki már felkészítette Ferit, nehogy meglepetésében valami meggondolatlanságra ragadtassa magát. Feri kevés szavú, de nyílt tekintetű és nyílt szívű fiatalember volt, a fogságban lesoványodott, de más baja nem esett. Juliska az udvaron fogadta, könnyes szemekkel, szipákolva, mellette a Bodri kutya csóválta farkát, mintha ő is irgalomra intené messzire kóborolt gazdáját. Feri, rövid tétovázás után, megölelte hitvesét. — Hol van? — kérdezte ridegen. — Bent van az anyáddal — rebegte Juliska, s még mindig pityergett. Együtt mentek be. Feri anyja is elsírta magát, a másik fiára gondolt, aki odaveszett a fronton. Juliska a karjára vette a kisdedet, Feri pedig jó alaposan szemügyre vette. Később azt mondta, ez volt a legnehezebb pillanat az
