Irodalmi Szemle, 1999
1999/11-12 - Pomogáts Béla: Korfordúló és irodalom (esszé)
Korforduló és irodalom Államokban. Az első a japán származású Fukuyama A történelem vége című művéhez fűződik, aki a szovjet birodalom bukása és a nyugati (atlanti) liberális demokrácia eszméjének diadala következtében az állandósult nemzetközi konfliktusok lezárását és egy olyan világ kialakulását jövendölte, amely minden tekintetben a nyugati liberális demokráciák értékrendjéhez igazodik. A másik civilizácis jövőképet az amerikai Sámuel P. Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című (először 1993-ban folyóiratközleményként, majd 1998-ban terjedelmes könyvként megjelent) műve rajzolta meg. Az amerikai tudós az előbbi politológiai vízióval szöges ellentétben arról beszélt, hogy a következő évszázad történetét egy többpólusú világrend fogja meghatározni, ebben a világrendben a nyugati civilizáció elveszíti korábbi relatív erőfölényét, és legalább három nagy civilizáció: a nyugati, a kínai és a mohamedán fog versengeni, szerencsétlenebb esetben fog összecsapni egymással. Fukuyama a történelem fokozatos stabilizálódását, Huntington ellenkezőleg egy újabb és talán a korábbinál is veszedelmesebb destabilizálódást jövendölt a kétpólusú (szovjet—amerikai szembenállásra alapozott) világrend bukása után. A szovjet birodalom felbomlása óta eltelt közel egy évtized mindenesetre máris megcáfolni látszik Fukuyama merész optimizmusát, és bizony vannak jelei annak, hogy a világ jövőjét inkább a civilizációk konfliktusa (remélhetőleg nem fegyveres összeütközése) fogja befolyásolni. Mindenesetre inkább a nagy világcivilizációk elkülönülésére, mint sem összeolvadására és ezzel összefüggésben a nyugati (atlanti) civilizáció relatív térvesztésére lehet számítani. Az, hogy a kínai nagyhatalom, bizonyára Kína gazdasági eredményeitől is támogatva, mindinkább magabiztosan jeleníti meg saját érdekeit, és az, hogy a mohamedán világban igen nagy szerephez jutottak az iszlám fundamentalizmus törekvései, mindenképpen arra utal, Huntington kérdésfeltevései legalábbis megfontolást érdemelnek. A világrend elképzelhető átrendeződése mellett átalakulóban van a nyugati világ (valójában az egész világ) kultúrája, pontosabban az ember és a kultúra viszonya. Az átalakulást szemléletesen mutatja a vizuális kultúrahordozó médiumok előtérbe kerülése — szemben a hagyományos könyvkultúrával. Megrendülni látszik az a „gutenbergi” civilizáció, amely több mint ötszáz esztendeje fejlődött ki, és alakítja a kultúra és a közösség (a kultúratermelő és a kultúrafogyasztó) kapcsolatát. A kulturális piacon nemsokára az elektronikus médiumok veszik át a vezető szerepet, és ezek a médiumok többnyire nem a magas kultúrát, hanem a kulturális ipar tömegtermékeit közvetítik a fogyasztónak. Természetesen a könyvkultúra évszázadai során is nagymértékben terjedtek a kulturális ipar termékei, a vizuális médiumok azonban talán minden korábbinál nagyobb mértékben terjesztik el ezeket a termékeket, minthogy a szórakozni vágyó emberek igen nagy része ma a televíziós képernyők előtt keres „kikapcsolódást” köznapi gondjai elől. Következésképp leépülni látszik az olvasásra alapozott kultúra, manapság jóval kevesebben olvasnak könyveket, mint egy évtizede, mi több, különösen a fiatal nemzedékek körében megjelent egy új analfabétizmus veszélye is. A tömegkultúra, a szórakoztató ipar igen nagy mértékben szorítja háttérbe az értékes irodalmat, művészetet és zenét. A
