Irodalmi Szemle, 1999
1999/9-10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Alabán Ferenc: A dimenzionált szellemiség hatóerejével
Könyvről könyvre fűződik. Nem véletlen tehát, hogy új könyvében egy egész fejezetet szentel (A humanizmus pere) a Fábry-életmű kapcsán történő „újraértékelés” körének, illetve néhány felvetődő fontos szempont értelmezésének. A politikai rendszerváltást követően a kilencvenes évek elején több — nyilvános támadásnak is beillő — cikk jelent meg a szlovákiai magyar sajtóban Fábry életművével szemben. A helyzetből adódóan divatos, tárgyilagosnak azonban aligha mondható, szélsőségesen dehonesztáló véleményekre és nézetekre Fónod egyértelműen elutasítóan reagált, s a Fábry-életmű védelmében adekvát módon, nem egy esetben harcosan és indulatosan foglalt állást. Valójában azonban méltánytalannak tartja, hogy vitába szálljon „a bornírt ostobaságokkal vagy az elvakult tájékozatlansággal”, jóval inkább azzal a jelenséggel foglalkozik, mely szerint „sikk” lett megtagadni a múltbeli értékeket, s alap nélkül újrarendezni a múltat (Kit kell/lehet megtagadni? Megjegyzések Fábry Zoltán gyanússá vált utóéletéhez; Hová kell vinni a szerelmet? Hivalkodásainkról, bandzsításainkról, Fábry Zoltán ürügyén; Fábry Zoltán megtalált igazságai). Hamisnak és hiteltelennek tartja azt a nézőpontot, amely figyelmen kívül hagyja a történelmi tényeket, akárcsak az önpusztító hadakozást és a személyi ambíciók kritikátlan előtérbe helyezését. Fónod a tisztánlátást, az elfogulatlanságot és a tárgyilagosságot kéri számon a Fábry- életmű „átértékelőitől”, sajnálatosnak tartja, hogy a fiatal nemzedék keveset tud róla, és hogy akiknek a stafétát kellene tovább adniuk, „posztmodern” könnyedséggel térnek napirendre Fábry műve fölött. A téma körüli vita — ha a tanulmányok anyagából nem is követhető nyomon minden részletében — fontos tanulsággal bír arra az elvi szempontra vonatkozóan, miszerint az igaztalan, szakszerűtlen és méltatlan, csupán gesztusértékű „átértékelések” szélsőségeket gerjesztenek, károkat okoznak, ilyen értelemben tehát fölöslegesek. A Fábry körül felcsapó vita a kétségek ellenére ugyanis nem változtatta meg a humanista íróról és az emberi helytállásról kialakított képet. Ha el is lehet Fábryt marasztalni több irodalomkritikusi kijelentése miatt, felelőtlenség róla úgy nyilatkozni, mint „strázsamesterről”, profanizálva a vállalt feladatok lényegét. Fábry erkölcsi és emberi bátorságát és elszántságát is jelzi, hogy képes volt szembenézni saját tévedéseivel és felszámolta a különböző helyzetekből adódó szektás nézeteit. Ebből a szempontból is példaként említhető és tehető jelenünk önkritikátlan magatartásainak ellenében, és egyéb más szakszerűtlen szlovákiai magyar irodalmi/kritikai, mechanikus reflexek alapján „átértékelő” kezdeményezésekkel szemben, melyek a kisebbségi szellemi és kritikai élet új „konszolidációját” tűzték ki célul, s melyeknek egy időre sikerült is szétzilálniuk az egész kisebbségi irodalmi életet, megbénítaniuk összetartó erejét. * * * Az irodalom és a történelem alakulásának kérdései mindig érdekelték szerzőnket, akár emlékező, évfordulós cikkekről, akák könyvek recenzálásáról legyen is szó. A kötet Arcok és művek című fejezete ilyen jellegű írásokat tartalmaz. A 20. századi klasszikus magyar költészet nagyjai közül Ady Endre (Szabad, hű tenger volt a lelkem...), József Attila (A tiszta értelem hullám
