Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - TUDOMÁNY - Alabán Ferenc: Neoavantgárd törekvések a szlovákiai magyar lírában (tanulmány)
TUDOMÁNY Elvetélt szivárvány, 1994; Az eggyé vált sok/k, 1995) részei az Aleatória, avagy az elpuskázott költemény-megíratlan költemény című Duna-táji téridö-mí- tosz című kompozíciónak, ami a költő szavai szerint is kvintesszenciája kíván lenni mindannak amit eddig írt A több gyűjteményes kötetre tervezett Elképzelt Szöveg már publikált és kéziratos verseket, valamint más szövegeket tartalmaz, struktúrába fogva azokat, hogy egységes és egybe kapcsolódó egészként legyenek értelmezhetők A szerkezetileg és tartalmilag is bonyolult kompozíciót uL az egész ismerete teszi majd beláthatóvá és teljes egészében elemezhetővé, értelmezhetővé A nemzedéktárs, Tőzsér Árpád költészetében a neoavantgárd formájaként a nyolcvanas években jelennek meg pregnánsan a vizuális elemek. Ez az újítás azonban közel sem olyan rendszeralkotó és meghatározó elvként van jelen — kiterjedésében és funkciójában sem —, mint Cselényi László költészetének esetében Főként az 1989-ben megjelent Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról című kötetében koncentrálódtak. Tőzsér költészetében azonban már — saját bevallása szerint is — korábban, a hatvanas évek közepétől megfigyelhető az avantgárd alkotók szellemében történő kísérletezés, melynek kiváltója elsősorban a világirodalom irányzatai felé való fordulás, és az elmélyült teoretikus tájékodás. T. S. Eliot, E. Pound, Z. Herbert, M. Holub és mások lírájának hatására Tőzsér újat kezdett alkotói magatartásban és formában egyaránt. A kisebbségi és szociális messianizmusból fokozatosan a formák sokféleségének költői világába kerül, s érzelmileg is, tudatilag is megéli azokat. Ez azt is jelenti, hogy a többjelentés és a természetes többértelműség válik meghatározóvá lírája számára, s a leírt, közölt versszövegeket többször követi egyfajta „önolvasat”, potencionális „belső vers”-értelmezés és -igazolás. Mindezzel beavatja a versolvasót, a befogadót a szövegek genezisébe, az alkotás műhelygondjaiba és a versalakítás, a versszerzés cselekvésébe. Az Illyés Gyulával, Nagy Lászlóval és a népiekkel fémjelzett indulástól nagy utat tesz meg Tőzsér, s eljut a klasszikus formakezeléstől igencsak távol eső felismerésekig. Egyik vele készített interjúban állapítja meg: „Meggyőződésem, hogy a modern költészet poeta doctusai épp a transzavantgárd költők Csak míg a klasszikus poeta doctusok az időmértékkel, a jambussal, a cenzúrával, az asszonánccal és az enjambement-okkal bajlódtak, addig a transzavantgárd poéták azzal bajlódnak, hogy minden ékezet és minden kettévágott betű és kettévágott szó és sor a helyén legyen.”3 Ez a letisztult állásfoglalás, mint a modern költészet rendezői elvének tudatosítása Tőzsér gondolati-szemléleti és esztétikai-formai korszerűségét jelenti, amely egyébként pályája kezdeteitől a szlovákiai magyar irodalmi folyamat fontos kategóriájaként dominál, elsősorban azért, mert a kisebbségi költészet fejlődésmenetének egyik legprogresszívebb hajtóereje. A nagyfokú tudatosság, és az ehhez társuló, önmagával való elégedetlenség, a lépéstartás igénye, a teljesség felé vonzódása, az „impedimen- tum” elhagyása mint meghirdetett költői program lép előtérbe. Ezek a legfontosabb motiváló tényezők, amelyek Tőzsért a költői nyitottsághoz, a modernséghez, a kisebbségi programok és a „pontköltészet” feloldásához vezetik. Mint költő az esztétika dimenzióival határolja körül világát, ebben érzi magát otthon anélkül, hogy magyarságát és kisebbségi magyarságát feladná. Juhász R. József, alias Roccó, performer, költő, az érsekújvári Stúdió érté
