Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - TUDOMÁNY - Alabán Ferenc: Neoavantgárd törekvések a szlovákiai magyar lírában (tanulmány)
TUDOMÁNY Alabán Ferenc Neoavantgard törekvések a szlovákiai magyar lírában A szlovákiai magyar líra esetében nem beszélhetünk olyan értelemben avantgárd hagyományról, mint a vajdasági magyar irodalomban a Symposion által meghonosított és képviselt irodalmi modernség eklatáns változatáról, s nem beszélhetünk a párizsi Magyar Műhely példáján létrejött irodalmi törekvésekről sem. Bizonyos értelmű hagyományt jelenthet a két háború közti szlovákiai magyar irodalomban Forbáth Imre modern lírai útkeresése, amely groteszkségével, vizualitásával, naturalista képalkotásával vagy éppen villoni merjjalitásával a költészeti megújhodást, a polgári kultúra elleni költői lázadást jelentette. Ez azonban nincs közvetlen kapcsolatban a mostani lírával, nem érezhető költészeti előzményként felfogott motiváló hatása. Jelenünkben más a társadalmi-kulturális helyzet, mások az ún. „szituációk”. Jellemző, hogy az irodalom, a művészet nem akar több lenni, mint csak irodalom, csak művészet. Nincsenek olyan ambíciói, hogy hinne a kultúra közvetlen gyakorlati és szellemi átalakításában, a küldetés és az elhivatottság sikerében. Nem is akar összefonódni a külső (társadalmi) és egyéb cselekvésekkel. Hegyi Lóránd fogalmait használva1 nem „modern szituációkban”, hanem „posztmodern szituációkban” kell szemlélnünk az irodalom viselkedési formáit és lényegi meghatározóit. Eszerint nem is beszélhetünk „expanzionista” küldetésről; az irodalom „belső teljességét” tekinti céljának, szkeptikusan nézi a közvetlen hatásokat, mert az írói-költői tett áttételesen, az ún. „kulturális metaforán” keresztül érvényesül és kapcsolódik a külső, társadalmi cselekvéshez Vonatkozik ez Közép-Európára is, a kisebbségi feltételek közötti „szituációkra” és a belőlük fakadó új irodalmi-művészeti folyamatokra. Itt és most nem vállalkozhatunk az egész szlovákiai kisebbségi magyar költészeti folyamat neoavant- gárd eredményeinek bemutatására, ez alkalomból három jelentős programadó lírikusi neoavantgárd (és posztmodern) motiváltságra, mérhetőségre hívom fel a figyelmet. Cselényi László, Tőzsér Árpád és Juhász R. József modern költészeti törekvéseinek néhány jellemző vonását értelmezem. Cselényi László avantgárd felé fordulása többsíkú motivációból fakadt. Mindenesetre megelőzte azt egy felfutó, majd egy válságos időszak a 60-as években. A költő kezdeti líráját nagy elismeréssel fogadta a kritika, benne a szlovákiai magyar költészet új dimenzióit látta többféle szempontból, valamivel később évekig szinte elutasította és válságba juttatta a költőt, s aránylag
