Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - HAGYOMÁNY - Gál Éva: Kelet és Nyugat között (Neubauer Pál élete és munkássága (tanulmány))
HAGYOMÁNY Neubauer érdekében szól őszinte elismeréssel: „Hanem a prágai Neubauer jobb, sőt jó ember, régebben olvastam tőle elismerésre méltót, és arra kérlek, bíráld el kéziratát jóindulatúan...”32 E sorokból őszinte tisztelet sugárzik. Nem lehetetlen tehát, hogy a mindketttőjüket foglalkoztató „művészsors” kérdésében véleményt cserélhettek. Ugyan az általam tárgyalt mű már 1942-ben megjelent, a Doktor Faustus pedig csak 1947-ben. Tudvalevő, hogy Thomas Mannt szinte egész életén keresztül a polgárság és művésziét ütközésének problémája foglalkoztatja. Egy művészregény megírása már 1901-től foglalkoztatja, 1905-ben pedig Maja novellának nevezi tervét, majd végül megalkotja nagyregényét. Lichtmann Tamás szerint: „Ez a regény a művész, tágabban értelmezve az értelmiség felelősségére, bűnös elzárkózására figyelmeztet egy olyan történelmi pillanatban, amikor a szellem emberének fel kell emelnie szavát a világ szörnyűségei ellen, szembe kell szállnia a pusztítás démonával.”33 A két regény ezen a ponton kapcsolható össze. Thomas Mann figyelmeztet — Adrian Leverkühn a Sátánnal köt szövetséget, és csak a zenében képes feloldódni, a lelke hideg marad. így hívja fel a figyelmet arra, hogy valamit tenni kell. A művész felelős nemzetéért, nem zárkózhat el. Az elzárkózott, magányos művész, mint Adrian, nem teljesíti feladatát. Bizonyos szempontból Neubauer hőse is magányos — zenefelfogásával, melynek szerves része a dallam, az esztétikai élvezhetőség egy olyan korban, mely régen meghaladottnak véli a harmóniát. Thomas Mann a véget mutatja, Neubauer pedig talán a kezdetet. Hubay Jenőben nem egy elzárkózó művészt látunk, aki visszahúzódna a művészet elefántcsonttornyába. Olyan művészt látunk, aki érzékenyen reagál kora kihívásaira, és megoldást keres. A szétdarabolt országot a zene, a kultúra nemzetközi nyelvén próbálja összetartani emberfeletti erővel. A két regény kapcsolódása egyben eltérési pontja is. Adrian Leverkühn — a Faustus- legendának megfelelően — a Sátánnal köt szerződést, Hubay Jenő viszont Neubauer szerint Isten kegyeltje. Adrian a hideg logikát írja meg zenealkotásaiban, Hubay mindenkor érzelmeket, harmóniát és melegséget ír. Thomas Mann később megtalálja a kiutat. Adrian Leverkühn egyfajta művésziét utolsó lehetősége. Számára minden hangjegy kötött. Formailag újat már csak a Sátán segítségével hozhat. A megújulás lehetősége: a művészetnek meg kell találnia az utat a néphez. Adrian ezt az utat nem találja meg, mert magányra ítéltetett. Hubay Jenő már pályája kezdetén is népdalokat gyűjt, és igyekszik a zenei hagyományt beilleszteni munkáiba. Neubauer egy újfajta művészlétet mutat be, mely teljesíteni igyekszik hivatását. Olyan művészetet, mely az örökkévalóságnak alkot, ezt a mindenkori esztétikai mércét tartja szem előtt. így léphet át a művész a magányból egy másik dimenzióba, az örök életbe. Társunk, inspirálónk, támaszunk lehet az idők végezetéig, mert szelleme köztünk él. Az utolsó fejezetben Neubauer a keretet lezárja. Újra emlékeztet minket története valódiságára, hitelességére. O elvégezte munkáját, most már az olvasón a sor. „És most kedves Olvasó, aki egy magyar Mester útján vándoroltál vele végig, a Virágok életétől a Zephirig, s az Arc pacis végső békéjéig, aki magad átélted, hogy életében minden ment magától és átélted mégis, hogy ez az út a
