Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - HAGYOMÁNY - Gál Éva: Kelet és Nyugat között (Neubauer Pál élete és munkássága (tanulmány))
HAGYOMÁNY regényhez, itt is a látszólag egymástól távol álló embereket (Povondra úr, Bondy úr, van Toch kapitány) a szalamandraügy egyesíti. Čapek is figyelmeztetni akar, mint Neubauer. A két mű között közvetlen kapcsolatot nem lehet kimutatni, az viszont kétségtelen, hogy a két író adott történelmi helyzetben ugyanazokhoz az írói eszközökhöz nyúlt. Ilyen szempontból a két mű párhuzamba állítható. Čapek művében a fasizmus ellen szól, Neubauer munkájában csupán egy említést enged meg magának. „1923 novemberében, amikor Charles Mountagu képviselő az alsóházban beszélt, sorakoztak fel Hitler Adolf első rohamcsapatai München utcáin. Szétverték őket, és Hitlert börtönbe vezették.”25 Neubauer regénye azonban nem ér véget, csupán az események elbeszélése. Hátra van még a harmadik könyv, melyben kiderül, hogy „csak” egy regényt olvastunk, melyet neves írók bírálnak majd el. A történet valódiságának elbírálásához egy okiratot készít a szerző. Tárgyilagos, gyors befejezés. Nincs szó az egyes szereplők utóéletéről, életútjuk lezárásáról. Egyszerűen arra kényszeríti az olvasót, hogy ébredjen fel, lehull a lepel, az illúzió oda. A regény időszerkezete igen érdekessé válik. A mű elején 1923-ban járunk, majd Marco Pólóval visszatérünk a középkori Velencébe, aztán folyamatosan követjük az eseményeket 1914—1923 között, majd 1936-ba kerülünk, a pályázat elbírálásának évébe. A korabeli kritikusok egyöntetűen úgy magyarázzák ezt a szerkezetet, hogy a második könyv, tehát Mary naplója egy regény a regényben. Véleményem szerint a Rusticianus de Pisa feljegyzései a regény a regényben, hasonlóan mint Madách Imre munkájában a Párizsi szín. Marco Polo története nélkül nem értenénk az összefüggéseket. Ennek tudatában a regény szerkezete körkörösnek mondható. 1923-ból kiindulva visszatérünk 1914-be, mintegy okfejtésként Charles Mountagu interpellációjára. Majd visszatérünk 1923-ba és folytatjuk az interpelláció napját az események lezárásáig. Közben, mintegy álomban, mindent megtudunk a titok forrásáról. A regény művelt olvasót feltételez. Több esetben találkozunk más szövegekre való utalással. Ilyen pl. Dante szerepeltetése, természetesen az Isteni színjátékra utal, Júdás az Új Testamentumot jelzi. Megjelenik Gargantua és Pantagruel, de ebben az esetben nem a szöveg a fontos, hanem az írásmű stílusa. „Gargantua és Pantagruel vad humorára emlékeztető volt a groteszk drámai jelenet, melyet itt megélt.”26 Eposzi kellékeket is használ. Állandó jelző helyett, állandóan ismétlődő jellemzést. Ilyen pl. Gandhié. „Elálló füleivel gonosz szellem ajándékozta meg, hogy gúny tárgyává tegye. Két ajka beszéd közben földigiliszták módjára kígyózik. A giliszták fölött csenevész bajusz sortéi díszlenek.”27 A regényben a vallási misztikán túl más fantasztikus dologgal is találkozunk, pontosabban személlyel. Három neve is van: Kampfel, Mister Hopkins és Zaradust. Sokáig külön személyként élnek az olvasó előtt, míg Braganza rá nem jön, hogy egy és ugyanazon személyről van szó. Szándékosan nem használtam az ember szót, mivel a figurában sok az ördögi tulajdonság. Túlságosan jól informált, magas rangú kapcsolatai vannak, mindig van pénze, és a legváratla
