Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Lászlóffy Aladár: A gőg fegyelme (arcképvázlat)
KORTÁRS MAGYAR IRODALOM LÁSZLÓFFY ALADÁR A gőg fegyelme „És kihűlt szíve műhelye, amelyben A legnagyobbak gőgje lüktetett.” (Bolyai hagyatéka) Nem az elején kezdődik egy költő emberi és alkotói nagyságának megmagyarázása. Maga írja: „Végül még azt mondom el, hogy nekem voltaképpen nem tetszenek a verseim. Kevés köztük a kimondottan esztétikai fogantatású. Eredetileg a filozófia volna a szakmám, igazi becsvágyam a világ megértése volt, nem kevesebb. De korán beláttam: a meztelen gondolatnak ebben a században immár semmi esélye... Verseimben a gondolat a fontos, nem a vers. Ebből következik (...) egyszóval mindaz, amit a mai olvasó bizonyára avultnak érez...” Én mai olvasó vagyok: egyben régi olvasó is. Ez ott munkált bennem, mikor a Belvárosi Kiadó nagylelkűsége folytán lehetőségem nyílt egy Székely János-válogatásra. A költő testvéri barátságának számomra egyik felejthetetlen ajándéka, egyszer jó három évtizeddel ezelőtt, mikor valamitől felülkerekedett bennem is ama homo letargicus, elküldte nekem gyöngyírásával az akkor befejezett Férfikort, hat szonettből álló számvetését, szembenézését pillanatnyi, de nála mindig hosszasan elhúzódó, tartós érvényű szembesülését ezzel az őt sokat foglalkoztató bonyodalommal. Hogy kész vagyok. Hogy lényem megmeredt, és Végleg megállóit bennem a növekvés. Hát ez az, ami bánt és tönkretesz. — szólt hozzám, akkor még egyik első olvasójához a versnek, s szólt a kísérősorokból is, biztatón és csillapítón. — Ugyan, bolond, hisz ez a férfikor Gyümölcshozás kora — örülj, hogy itt van. — Jobban örültem annak, amikor Még nem volt itt, csak álmodozva hívtam. Székely János életműve esetében könnyű és nehéz a dolgunk egyszerre; könnyű, mert magára és teremtett világára mindig külső tekintettel is tudott nézni, pontosan mérte és megőrizte a folyamatát is ennek az egyszemélyes szokásos világháborúnak, az alkotásnak, megannyi ars poetica erejű és értékű darabban; s nehéz, mert nagy és ugyancsak pontosan továbbított élménye, hogy nem szeretett egyetlen ÉN-ben zárva vonulni végig az egészen, egyetlen lelki műhelyablak bármilyen tehetség, látnokság adta egyetlen kilátását elfogadni, s ebbéli vergődésében kitágult, meghosszabbodott (lírai) élete, és miközben szabályszerűen megrövidül a valóságos elvégzett költőherkulesi munkáiból én-nek sokasága kiáltozik át egymáshoz, vitáznak, birkóznak, ellentmondanak, megtagadnak és kitagadnak egymás dolgaiból olyan árnyala
