Irodalmi Szemle, 1999
1999/7-8 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Lászlóffy Aladár: A házak látják, Eső, vigasz és nem lehet, Virradat, Bordalissimo (versek)
KORTÁRS MAGYAR IRODALOM Egyszer majd beadunk egy kérvényt, hogy megérnénk még egy telet, hosszabbítsanak minden érvényt... S az lesz a válasz: nem lehet! Virradat Hat óra előtt öt perccel, a buszmegálló felé baktató emberek között, felülről, az első havazás, s a járda alól, a mélyből a Waldorf-zongora verseny vezérmotívuma billegett üveghangon, halkan, nem mint a szél, és semmiképp nem holmi visszhang gyanánt — az egész maga volt a kép elemei közt benyomuló, friss, mai első emberi közöny, valahol alakult már a nap, összeállni készült a közeg, ahol nem Stradivarik s nem Edisonok, ám a megadott utasítások alapján értékes árukat fognak létrehozni estig, amikor a költők és a kurvák is hozzátehetik a maguk nehezebben összedobott részeit, oda, a holmi tetejére, mint bevásárláskor az utolsó karfiolt, mint leszereléskor az utolsó katonák az utolsó hüvelyt, kettétört zászlórudat. Ám ebben az utolsó (mai) rendezett felvonulásában ennek az önmagáról és a zongoraversenyekről mit sem tudó seregnek, seregletnek szó sem volt leszerelésről. Ez csak engedelmesen jött-ment a városnyi, világnyi laktanya-, lágerés gyárudvaron. Mint máskor. Mikor korábban virrad. Mikor későbben virrad. Mikor nem virrad már. Bordalissimo Legalább este hat után, lelassulva, sörtől bután lehetne egy-egy észhatár, ne kéne tovább vinni már,
