Irodalmi Szemle, 1999

1999/7-8 - Rácz Vince: Vakírás, 3 haiku, jövőkép, margarétás vers (versek); Történet? (novella)

Rácz Vince

hasonló

gyakran teszem tükrökben így találkozunk bennem bujkál cseléd haragod és kéztartásom is tiéd

hüvelykujjam markomba hajtva járok szokásod így lett szokásom kíméletlen nyár ez is mikor a hold a napba lép és kezdetét veszi a nagy vajang játék

Történet?

hóm magé a Mészöly

Barátja szavai visszhangoztak fejében, szél söpörte át a kora májusi estét. Szemerkélt is, hullott valami aznap az égből, csípte az emberek arcát, de az utcák fényesek lettek tőle, így a késői neonfények lárva színétől csillanva futottak el a város felé. A levegő telített volt illatokkal, szinte zsongító volt a virágillat, mindenütt émelygés, a bokrok tövéből felcsapó avar szaga, az eső utáni erdő édeskés párája.

Kutya csaholt a sarkon túl, nem láthatta, de tudta, szembetalálkozik vele, ha betér az utcába. Csaholása tehetetlenségéről árulkodott. Az utcában mégsem volt kutya, sőt, egyáltalán semmi, csak ő és a gondolatai, melyek hűségesen kísérték hazafelé. Az idegen gondolatok, melyek mégse annyira idegenek, sajátjai is lehettek volna, vagy ki tudja, sajátjai is voltak, csak elnyomva mélyen, megőrizve így egyfajta nyugalmi állapotot. Az ugatás elhallgatott. A hirtelen beállt csend mintha felébresztette volna, túl hangos volt ez a csend. Parázs villant a túloldalon. Mégsem volt egészen egyedül, járt ott akkor más is. Hosszat szívott a cigarettájából az idegen, miközben elhaladtak egymás mellett. Zömök alakjával kacsázva szelte át az utcát. Újra csend, de kié ez a csend és honnan jön. Ásványok csendje. Van valahol egy hely, a földnek mélyén, ahol világító ásványok fénylenek, zöldes árnyalatban foszforeszkálva, nem tud róluk senki, rejtve vannak, még nem leltek rájuk, pedig valakiért vannak és növekednek valami titokzatos módon, ami csak számunkra érthetetlen. Épülnek önmaguk anyagából. Hazafelé tartott, az otthon felé, ami nem otthon, csak lakja és