Irodalmi Szemle, 1999

1999/5-6 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: A „csehszlovák demokrácia” jellege az impériumváltás után (tanulmány)

A „csehszlovák demokrácia” jellege az impériumváltás után dájának vezetője a csehszlovák államhatalom által fennen hirdetett demokrá­cia kirakatjellegére. „A többi csak szemfényvesztés. Szemfényvesztés az alkot­mány, amelyre büszkén hivatkoznak, azt hirdetve, hogy ez az alkotmány demokratikusabb Európa minden alkotmányánál. És szemfényvesztés, amikor kifelé azt hangoztatják, hogy törvényeik itt a nemzeti kisebbségek minden jogát biztosítják. Itt a való életet kell megvizsgálni. Ez pedig azt mutatja, hogy sehol nincs olyan ellentét a törvények és azok gyakorlati alkalmazása között, mint éppen itten”20 Az alacsonyabb szintű helyi közigazgatási szervek és hatóságok azonban sok esetben még a demokratikus elvek legalább formális betartására sem ügyeltek. A vidéki kiskirályok önhatalmúlag tiltották be vagy oszlatták fel a magyar pártok és szervezetek népgyűléseit és egyéb rendezvényeit. Büntetle­nül akadályozhatták a felvidéki magyarság politikai szervezkedését, sőt az is előfordult, hogy hosszabb-rövidebb elzárással büntették a megítélésük szerint „államellenes’’ magatartást tanúsító magyarokat. Szemléltetésképpen két konk­rét esetet említünk a sok közül. Az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt 1922 március 5- én gyűlést akart szervezni Jolsván. Az illetékes hatóság a kérelmezett enge­délyt 1922 február 22-én a következő megokolással utasította el: „A kérést nem teljesítem, mert nevezett pártnak programja nem alkalmas Jolsva és vi­déke részére. A magyar párt helyi szervezetének megalakítása ezen a csak­nem tisztán szlovák városban semmivel sem indokolt...”21 Adolf Rejtar rimaszombati rendőrkapitány ugyancsak eredeti módon járt el 1922 szeptemberében. A helyi aratóünnep lovasbandériumának legényeit két- napi elzárással büntette „államellenes viselkedésért”, mivel úgymond „megtor- landó a magyar nemzeti viseletnek magyar nemzeti színekkel való összekombinálása”.22 A hatalom 1923 elején „törvényesen” is jónak látta korlátozni az alkotmány­ban formálisan garantált általános polgári és kisebbségi jogokat. Kellő elő­munkálatok után 1923. március 19-én sor került a „köztársaság védelméről” szóló 50/1923. sz. törvény elfogadására, amely minden vonatkozásban szigorí­totta az államhatalom elnyomó jellegét. A törvény formálisan a köztársaság területi épségét, államformáját és belbiztonságát volt hivatott fokozottabb mértékben szavatolni, valójában azonban egy sor szigorító intézkedést tartal­mazott, amelyek lehetővé tették a gyülekezési és sajtószabadság korlátozását, az ellenzéki politikai pártok tevékenységének ellenőrzését, a rendezetlen ál­lampolgárságú egyének kiutasítását a köztársaság területéről stb.23 A magyar ellenzéki pártok törvényhozói már az előkészületi stádiumban egyértelműen e törvény ellen foglaltak állást. A prágai Nemzetgyűlés Képvi­selőházában Szent-Ivány József 1923. március 6-án felolvasta az Országos Ke­resztényszocialista Párt, valamint az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt parlamenti klubjának nyilatkozatát, amely többek között hang­súlyosan kifejtette „A törvényjavaslat bizonyítéka annak, hogy az állam jelen­

Next

/
Oldalképek
Tartalom