Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - Tsúszó Sándor: Újonnan fellelt remekei
Tsúszó Sándor versei Vég és rendelet Rámtaláltak már a lárvák, e húsba és vérbe mennyei kulccsal zárt szeretők Még földi földidergés ez, de bőrömön már a befejezett élet csontujjú hírnöke kopog, hervadt virághárembe hív, nem ad időt, hogy néhány kisebb tartozást még kifizessek Lábujjhegyét lassan váltamra teszi a homály főn a tus-óceán, betakar. Kidőlt fa minden, ami fáj. A közönség felállva tapsol, pedig sose látott, fegyemet megváltottam mostan, nem úgy a világot. Uram! Legyen a sárban egy szelet fehér kenyér, legyen a sötétből kimart óceánon csónak. Legyen fényesség a földön az ittmaradóknak' Legyen hitük, s mert nem kevés: tegye őket jobbá a szenvedés! És legyen bocsánat minden megátalkodottnak, ha féregként eléd hull, s így suttog holnap: Te vagy az Úr mindenek felett! A születés és halál — kérdés és felelet, botor botorkálás a Sors folyosóin, gyáván megtéve azt, amit lehet. Feloszlatom magam, a gyűlés véget ért. Atomok, molekulák — békével menjetek! A halál röntgenképe őrzi meg utolsó nevetésemet. (1940) Fogságban Mint két összetett tenyér közt a levegő, vagy mint télikabát zsebében a hő, raboskodom. Arról, hogy ki tart fogva, sejtelmem sincsen, a hóhér néha bejő, hogy megtekintsen, fagyos nagyon.
