Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - Mács József: Öröködbe, Uram... (regényrészlet)
Mács József zepén. Éppen eladó volt, apámra bízták, készítsen tervet. S ő mint a legszófo- gadóbb gyermek estéről estére a rajzlapja fölé hajolt, és úgy nézett ki, mint akármelyik tanuló házi feladat készítése közben. Mikor elkészült a tervvel és a költségvetéssel, az államépítészeti hivataltól kiszállt egy úr, és jóváhagyta a munkáját. Mégsem épült fel a körjegyzőségi hivatal és a lakás. Valamilyen okból elakadt a beígért pénz, így az elöljárók igyekezetéből csak apámnak lett haszna, neki kifizették a kért kétszáz pengőt! Kellett is a pénz nagyon. Ahogy anyám mondogatta, minden fillérre szükségük volt, a nővérem nagy lánnyá növekedett, öltöztetni kellett, meg én is úgy nyúztam a ruhát, mint böllér a marha bőrét! A tanító úr megtaníthatott volna bennünket, hogyan kell kímélni a drága pénzen vásárolt ruhát! (...) * * * Herceg Géza nagyságos úr mindennap eljött a bátkai postahivatalba, mintha a száraz kóróhoz hasonlítható vénkisasszonyba lett volna szerelmes. Tavasztól őszig hol lóháton, hol bricskán tette meg az utat, télen meg szánkón vagy sílécen, de úgy, hogy a kocsisa hajtotta a lovat, ő meg hosszú kötelet fogva húzatta magát, s a látvány olyan tetszetős volt, hogy a gyermekek rágni kezdték a szüleik fülét, vegyenek nekik sílécet. Persze a rimánkodásukból nem lett semmi, mikor az apukák megunták a zaklatást, pofont osztottak. Hosszú volt a tél, mégis úgy múlt el, hogy senkinek nem volt síléce. Csak szánkója, amelyen visítva suhantak le a Nagyhegyről. Apám is mereven elutasító volt, nagyságos urak portékája az, nem falusi gyermeké. Pedig még Markos Aladár pénztárnok is a segítségemre volt, áldja meg az Isten. — Vedd meg neki, József, van rá pénzed! — mondta nagylelkűen, nem az ő zsebéből kellett kivenni a pénzt. — Tanuljon, ne bolondságon törje a fejét! — tett pontot apám konokul a mondat végére. Bezzeg, mikor a Nemzeti Színház kakasülőjére vett jegyet, nem így gondolkozott. Talán érthető is volt a hajthatatlan,sága. Más foglalkoztatta, tartotta izgalomban. Egy pesti nagy úr, a Hangya Fogyasztási Szövetkezet vezérigazgatója, aki körlevelet írt csonka Magyarország minden zegébe-zugába, hogy tavasszal végiglátogatja az összes felvidéki szövetkezetei Bátkára is megérkezett egy napon, a Hangya elé kanyarodott a fényes, fekete automobilja Az igazgatóság valameny- nyi tagja megjelent az üdvözlésére, s arra kérték a méltóságos urat, hogy folyósítson számukra kölcsönt az Ungárn-féle épület megvételére! A biztatást nagyvonalúan megkapták, amely szerint a Hangya központja csekély kamatra megelőlegezi a pénzt! Szakall tiszteles úr megható beszédben köszönte meg a nagy úr értő, támogató jóakaratát, amelyre az anyaországhoz visszatért magyaroknak nagy szükségük van, de Isten áldását kérte a munkájára Wünster Frigyes vezérigazgató úr sugárzó arccal távozott Bátkáról, s akkor még senkinek sem fordult meg a fejében, hogy hamarosan követi őt falunk
