Irodalmi Szemle, 1999

1999/5-6 - Andrej Chudoba: Az öreg hölgy titka (elbeszélés)

Andrej Chudoba

völt engem Firenze — a nők Rómája, a szerelmesek és a romantikusok örök városa.

— No és Rómáról mit mond? Volt Rómában is?

— Perszehogy, kedves, hiszen talán maga is tudja, hogy minden út Rómába vezet... Róma is gyönyörű, de Firezne az Firenze... Olyan a neve, mint egy édes szeretőé...

Az öreg hölgy visszazökkent a dicső várossal kapcsolatos képzelgéseiből. Egy körfűrész távoli süvítése zavarta meg őt. A mába zökkent, kortyolt a kávéból és folytatta:

— Olaszországban minden héten jártam operába. Ott aztán vannak operaházak, kedves! Csupa bársony és plüss, ezüst és arany, meg címeres páholyok. Ó, Olaszország! Maga is jár operába, kedves?

— Hát ezt eltalálta. Opera! Van itt üvöltés néha három opera helyett is. Nagyon is kívánkozom én az operába!

— Pedig legalább néha el kellene mennie. Az operamuzsika olyan, mint az üde fuvallat, mint az orvosság. Én Verdit és Puccinit szeretem, de Mozartot is, és Wagnert mindennél jobban. Egyes áriáit fejből tudom, s azt mondom, csak olasz nyelven igaziak.

— De azért talán néha csendesebben kellene rázendítenie azokra az operákra. Főleg késő este. Arra kell gondolnia, hogy a szomszédai aludni szeretnének.

Az öreg hölgy elkomolyodott.

— Mit mond? Hogy a szomszédaim aludni szeretnének? Aludni az Aida, a Bohémélet vagy a Lohengrin mellett? Hát ezt, kedves, nem értem. A férjem azt szokta mondani, hogy az olyan ember, aki az operában elalszik közönséges, faragatlan alak.

— Ön azt mondja, a férje. Elnézést kérek, melyik férjét gondolja, kérem?

— Hát a férjemet, a nyugalmazott ezredest. Azt hiszem, tudja, hogy az ezredes özvegye vagyok. A férjem különféle helyeken volt szolgálatban mint magasrangú gyarmati tisztségviselő, bejártam vele Egyiptomot, Tuniszt, Algériát és Marokkót.

A főápolónő türelmesen bólogatott.

— Igen, igen, ám az ön férjéről, tehát az ezredes úrról — sajnos — az ön személyi okmányaiban semminemű bejegyzés nincs. Bizonyára valamely komoly oknál fogva ön nem írta be. Ezt persze nem szemrehányásként mondom, de engem érdekelne, hogy ön az irataiban miért nem tüntette fel a férje nevét és házasságkötésük dátumát?

Az öreg hölgy kissé zavarban volt, de aztán édesen elmosolyodott:

— Nos, ha olyan nagyon akarja tudni, mi az ezredessel nem házasodtunk össze. Nem azért, mert nem akartunk összeházasodni vagy nem lehetett volna, hanem egyszerűen azért, mert az ezredes soha nem vált el az első feleségétől. Anyja, aki buzgó katolikus volt, az utolsó leheletéig nem egyezett bele a fia válásába. Amikor pedig meghalt, már túl későn volt. De gondolja csak el,