Irodalmi Szemle, 1999
1999/5-6 - Aich Péter: Rómeó úr és Júlia (elbeszélés)
Aich Péter tapasztalatlanságával összefüggő gátlásai, netán problémái. Ha pedig az ellenkezője derül ki, az is megoldás. Nem tudatosította, mennyire elkeseredett gondolat ez. A kétségbeesés olyan stressz, hogy nem vesszük észre a mentő ötletek szélsőségét. Azon volt hát, hogy átprogramozza lelkét és igyekezett mások közeledéséhez nyíltabb lenni. Eleinte nem változott tulajdonképpen semmi. A polgárháború helyi jelentőségű volt, Júlia szívében és fejében zajlott. Rómeó úr előtt megmaradt az a szerény, okos kislány, aki valójában volt. Csak maga és mások előtt színészke- dett. Ám egyszer Rómeó úrnak úgy tűnt, látta Júliát a városban egy fiatalember karjaiban. Nem volt biztos benne, mert kissé távolról látta a nőt, ráadásul alaposan ki volt festve, amit Júlia sohasem csinált, de még a ruhája szerint sem ismerte föl. Ezért csak úgy mellékesen, saját agyrémeit ellenőrizendő, megkérdezte, nem járt-e az adott időben éppen arrafelé, ahol látni vélte. Júlia egyszerű nemmel válaszolt, holott a szíve majd megállt. De Rómeó úr nem firtatta tovább. Aztán lassacskán ritkultak a látogatások. Azelőtt hetente többször is eljött, most bizony egy hónap is elmúlt anélkül, hogy jelentkezett volna. Rómeó úr eleinte furcsállta, mert azért hiányzott neki ez az üde nagy lány, de tudomásul vette. Sok a dolga mostanság, nyugtatta magát. Vagy szerelmes lett, végül joga van hozzá és nagyot nyelt, mert torkán akadt a szó. Csak nem lettem szerelmes én is? Rómeó úr eltűnődött. Azok a vad álmok, amelyek néha gyötörték! Elzavarta őket. Nem álmokon él az ember. És azzal ütötte el a dolgot, hogy olyan ez, mint a szülő féltékenysége, amikor gyermeke, akit megtanított járni, világgá megy. De mégsem volt egészen mindegy. Más is volt ebben. Megszokta ezt a lányt, életének szerves része lett. És motorja. Amikor egyébként csak legyintett volna, most Júliára gondolt. Mivel fogja meglepni, mit csillant meg kíváncsi szeme előtt, ha kedveszegetten mindent elúszni hagy? Miképp fogadná? Önérzete nem engedte, hogy túlságosan lemaradjon. Ez a lány példaképének tekinti, hát ennek állni kell elébe; fölnézni akar rá, nem okozhat neki csalódást. Megviselné, ha arra a következtetésre juthatna, csak üres légbuborék vagyok. Milyen üzenetet adhatna akkor tovább? Amikor szomorú vagy kételkedik, lelket verek belé — nem lehetek én magam lelketlen. Ez mindig fölvillanyozta. Most, hogy elmaradozott a lány, nehezen viselte hiányát, nehezebben, mint gondolta és mint bevallani hajlandó lett volna. Csapongó fantazmagóriák üldözték. Júlia, az immár felnőtt ifjú hölgy, a karjaiban. Júlia a jelkép, akiben kiteljesedik, az ölében ül és a haját kócolja. Júlia így, Júlia úgy. Júlia előtte guggol és a háta mögött bohóckodik. Júlia kézen fogja és átgázol vele a patakon. Jesszusom, hagyd már abba. Ne hülyéskedj. Térj magadhoz Hiszen nem szabad, tudod. Nincsen semmi baj. Csak képzelődés az egész Fiatal, még nem tudja, hol keresse a szivárványt. Segítened kell, így van ez rendjén, de nem tarthatod számon minden lépését. És mégis. Szőke, bizalmat
