Irodalmi Szemle, 1999

1999/5-6 - Aich Péter: Rómeó úr és Júlia (elbeszélés)

Rómeó úr és Júlia

ha kell, beléjük lapozok. Szótárat meg lexikont úgysem szokás olvasni mint egy regényt. Bár néha az is megesik — vallotta be nevetve.

Júliában ez még nagyobb tiszteletet ébresztett. Mi minden van ott kéznél! Számára ez egy teljesen új világ volt, hiszen idáig nem foglalkozott túlságosan az olvasással, csak amikor kellett. Az igazság az volt, hogy nem is értette a könyvek világát. Számára ez olyan volt mint Kolumbusznak Amerika.

Kisebb keresgélés után sikerült fölfedezni néhány kötetet, amely a dolgozathoz kellett. Hasznosnak bizonyult az a néhány javaslat is, amit Rómeó úr tett a dolgozattal kapcsolatban. Két hét múltán Júlia ragyogú arccal és végtelenül hálálkodva hozta vissza a könyveket. A dolgozatra egyest kapott, és Rómeó úr ennek igen megörült, ami Júliának ugyanúgy jólesett, mint az egyes. Hamarosan kiderült, akad a könyvtárában egyéb hasznos olvasmány is. Rómeó úr igen érdekesen tudott mesélni a könyveiről. Mindegyiknek megvolt a maga sorsa és története, és Júlia szívesen hallgatta, mikor vette, kitől kapta, és főleg mi róla a véleménye. Az volt az érzése, nem csupán a könyvek rejtelmeit ismeri meg, hanem önmagát is. Érdekes, gondolta ilyenkor, mennyi minden van bennük még rólam is. Mintha ismertek volna, nevetett magában.

Egyszer, amikor túl sok felhő tornyosult fölötte, elment Rómeó úrhoz. Majd csak valahogy szóba kerül, gondolta. Vagy inkább remélte. Hiszen nem volt tudatában női ravaszságának. Csak úgy irányítgatta a beszédet, hogy végül az őt aggasztó témánál lyukadtak ki. S aztán hallgatta, miket mond Rómeó úr, az pedig szívesen mesélt. Néha messze elkalandozott, de Júlia hamar észrevette, ez nem a gondolatok önkényes csapongása, hanem összefüggés. Néha úgy elmélyültek az elemzésben, hogy Júlia szinte szédült, gondot okozott visszatérni a valóságba. Pedig azt is kell, mert anélkül nem megy, hiszen minden mindennel összefügg, az álom is a valósággal. Rómeó úr tudja, hogyan. És most már ő is. Abban a témakörben legalább, amit Rómeó úr pe- dzett. Ez megnyugtatta Júliát. Ha elindultál a kör ívén, sugallta Rómeó úr, visszatérsz önmagadhoz. Magadra találsz Aki keresi a választ, megtalálja. És te megtalálod, Júlia. Idővel minden megoldódik, csak a szíved maradjon ilyen szép.

— Gondolja, Rómeó úr? — mosolygott hitetlenül a lány.

— Hát persze — nyugtatta meg Rómeó úr. — Egészen biztosan.

E meggyőző bizalom erőt adott Júliának. Mielőtt elment, Rómeó úr állát tenyerébe támasztva odaállt a könyvespolcok elé. Nézelődött és morgott hozzá olyat, hogy hol is van az a könyv. Júlia csak akkor kezdte érteni, amikor Rómeó úr elővett néhány kötetet.

— Ez jó, érdekelni fog — mondta, és Júlia tudta, hogy valóban úgy lesz. Rómeó úr mindig igazat mondott. Azaz... Hogy is van ez? Honnan tudta, mi fogja érdekelni? Sőt. Később az is kiderült, hogy valamiképp összefügg azzal, ami foglalkoztatta. Gyakran csak közvetve, de olyan távlatokat nyitott, amelyek létéről addig fogalma sem volt, mert azt hitte, az ő gondja csak, különc, mondvacsinált probléma, és valószínűleg téves kapcsolás a fejében. Nem égé