Irodalmi Szemle, 1999
1999/3-4 - KÖZELKÉP - Géczi Lajos: Újrakezdés
Géczi Lajos volt a benyomásom, hogy a könyvet nagyon kevesen olvasták, legkevésbé az elnöki asztalnál ülők — persze Egrit kivéve. A találkozó után díszvacsora volt a Kohut-féle vendéglőben, amely akkortájt már inkább kocsma volt, mint vendéglő, de ez alkalomra még szépen megterítettek. A vendégség becsületére válhatott volna bármilyen egykori kortesvacsorának. A teljes cigányzenekar indulóval fogadta a szélesen mosolygó Egrit, amint kíséretével bevonult. Sűrűn hangzottak el tósztok, s utána a zenekar tussal cifrázott. Miután pedig az író közölte, hogy az ő kedves nótája a „Fekete szárú cseresznye”, se vége, se hossza nem volt a dalnak, amelyet a vendéglő szesztől is bátorítást, lelkesítést nyert vendégei teli torokkal fújtak az illusztris vendég tiszteletére. Hiába volt tehát Lőrincz Gyula dörgedelme, Egrit „elvárásai” szerint fogadták és ünnepelték Nagykaposon. Másodízben Szabó Béla látogatott el hozzánk, akinek Marci, a csodakapus című regényét kellett volna az összejövetelen megbeszélni. Ezen a találkozón már nem volt telt ház, de azért így is sokan jelen voltak. Kissé szerényebb volt a fogadtatás is, a találkozó utáni vendéglátásra meg már nem is emlékszem. Annál inkább a kérdésekre, amelyek újból aktuális politikai és társadalmi töltetűek voltak. Élénken emlékszem, hogy a Jednota (kereskedelmi hálózat) egyik vezetője az iránt érdeklődött, miért nem írnak az írók regényt és egyebeket kereskedelmi témákról. Mondanom sem kell, hogy Szabó Béla könyvét talán még annyian sem olvasták, mint Egriét. Nem tartott ugyan író-olvasó találkozót Bábi Tibor, de járt Nagykaposon, mégpedig riportúton a Fáklyától. Jómagam nem találkoztam vele, sőt a cikkét is csak később olvastam, azonban véletlenül részese lehettem a közte és a ka- posiak közt kirobbant vitának. A történet röviden arról szólt, hogy az akkori földműves-szövetkezet elnökét, Papp Sándort erősen támadta egy csoport, köztük régi kommunisták is. Nyilván valaminő helyi klikkharc robbanhatott ki, nemigen érdekelt az ügy. Papp Sándor egyik alapító tagja volt a kaposi kommunista szervezetnek, akit emiatt mind az első köztársaság idején, mind pedig Horthyék kormányzása alatt üldöztek, sőt le is ültettek. Szabadszájúsága miatt gyakran keveredett konfliktusba az ötvenes-hatvanas években a járási pártszervezettel is. Nos, Bábi a cikkében amiatt támadta Papp Sándort, hogy a 30-as évek helyhatósági választásán a kommunista párt vezetőjeként koalícióra lépett névrokonával, Papp Mihállyal, a Magyar Nemzeti Párt vezetőjével, hogy kiszorítsák a testületből a Beneš-féle kormánypártiakat. Egy ízben a kassai vasútállomás előtt Király Pista bácsi társaságában összetalálkoztunk Bábival; én akkor láttam őt életemben először. Nyomban előkerült a Papp Sándor-ügy, s az állomás mögötti parkban fel-alá sétálva szenvedélyesen vitatkoztunk az ügyről. Akkor már én is hallottam a cikkről, Pista bácsi mesélt a háttérről is egyet-mást, tehát jogot formáltam, hogy bekapcsolódjam a beszélgetésbe. Nem sokat konyítottam ugyan a politikához, annyit azonban tudtam, hogy valamikor, a többpártrendszer idején előfordultak hasonló összefonódások, különválások valamilyen cél érdekében. Azt
