Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - Mács József: Öröködbe, Uram... (regényrészlet)
Öröködbe, Uram.. — Kell az ilyen helyen — nyugtatta meg anyámat, aki attól félt, hogy majd még kárt tesz magában. Sok mindenféle ember megfordult nálunk, különösen a kocsmában, s a kötekedő természetűekből sem volt hiány. Apámnak gyakran kellett közbeavatkoznia. Ügyesen szétszedte a verekedőket, még mielőtt törtek-zúztak volna. Akkor azonban elállt a lélegzete, amikor Svantner nyitott be a kocsmába egy nagybalogi ácsmesterrel. Húsz évre ítélték a republikában, mert a határunkban megölt egy embert, s az is ácsmester volt. Elhozta volna Bátkára a következő áldozatát? Apámnak aggodalom ült ki az arcára, mert látni lehetett rajtuk, hogy már ittak valahol! De nem szólt semmit, a kocsmárosnak nem az a dolga, hogy kérdezzen, hanem hogy kiszolgáljon. A félelmet ébresztő vendégei meg semmivel sem törődve nagy beszédben voltak, és sűrűn féldeciz- tek. Egészen belemerültek az ivásba. Szerencsére Svantnerra rájött a vizelhetnék, kiment az udvarra, ezt a pillanatot ragadta meg apám. — Tudja-e, Ibos úr (így hívták az ácsmestert), kivel iszik? — kérdezte meg. — Tudni fogom, ha megmondja! — Svantner Miskával, aki embert ölt! — Úristen, ő lenne az? — Bizony, ő az, nekem elhiheti! Ibos úr egyszerre nagyon megijedt, de igyekezett leplezni a félelmét. Mit tesz, ha Svantner felajánlja neki, hogy elkíséri? Őt is elküldi a másvilágra, mint az elődjét? Nem folytathatta tovább a borzalmas gondolatot, mert visszajött Svantner. De már féldecizni sem mert vele! Vége szakadt korábbi felhőtlen jókedvüknek, a balogi ácsmesternek viszketni kezdett a feneke, nem érezte jól magát, apámra kacsintva azt kérdezte, tudna-e számára egy kis időt szakítani szakmai megbeszélésre? Félrevonulhatnának-e valahová? — Maga meg menjen haza, én majd rendezem a számlát — mondta Svant- nernak, aki mintha megérezte volna, mi játszódott le, míg kint volt, elköszönt, és hazament. Illává után már nem volt kedve megismerkedni a magyarországi börtönélettel. * * * A nővéremnek sokszor gyulladásba jött a mandulája Amilyen csinos volt, olyan harmatgyenge a torokfájós betegségekkel szemben Ha csak egy kicsit is meglegyintette a szél, máris bedagadt a torka, bedugult a füle és az orra, köny- nyezett a szeme, felszökött a láza. Orvost kellett hívni Rimaszombatból. Taxival elég költséges volt, de mit lehetett tenni Kivetetni nem engedte, pedig segített volna rajta Volt elég perpatvar a családban miatta, de amikor anyám a legjobban veszekedett vele, maga Horthy Miklós őfőméltósága terelte el a figyelmet róla, azzal, hogy Bátkát érintve ment gépkocsin Kassára. E hír vétele után szüleim a nagynak ígérkező eseményre összpontosítottak, nem a nővérem lyukacsos mandulájára! Különös fekvésű község az övék, mondogatták egymásnak. A
