Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - MARGÓ - Máté László: Új kihívás előtt... Ötvenéves a Csemadok
MARGÓ délyiek, vajdaságiak és kárpátaljaiak, mégis errefelé járt a legtöbbet, ekként igazolva gyakori ittlétét: „Szülőföldem, Szatmár itt van a Bodrogköz szomszédságában...” De egyaránt közeli volt neki Abaúj, Gömör, Mátyusföld és a Csallóköz. Mert mindnyájunk Czine Miskája barátként, családtagként, kollégaként járt errefelé mindenütt. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy amolyan kisebbségi „közpilótaként” és hasonló értékeket valló kenyeres cimboraként számtalan találkozásainak tanúja lehettem: irodalmi esteken, táborokban, falunapokon, emléktábla-avatásokon és más jellegű közösségi és baráti találkozókon. Mindegyik találkozónak más-más élménye volt, de mindenütt ott munkálkodott az anyanyelv, az irodalom és az együttlét meghitt varázsa. Máig magam előtt látom biztató mosolyát, bátorító ösztönzését, különösen pedig legyintő kézmozdulatát, ha az adósságunkról faggattam, amit rendszerint így hárított el: „Hagyd, hiszen én vagyok az adósotok azért, hogy veletek lehettem!” A Csemadok hetvenes, nyolcvanas éveiről sok sarkított megfogalmazás és vélemény látott napvilágot. Mondhatnánk: az embert kicsinyítő helyzetekből kijutott bőven, mégis azt hiszem, hogy ez az időszak sem úgy marad fenn az emlékezetben, mint néhány pártcsatlós és kicsinyes besúgó ideje, hanem mint a művelődési táborok, a helytörténeti és néprajzi gyűjtés, a nyelvművelés, nyelvvédelem és a magyar iskolák védelmének ideje. S ez utóbbiban egyaránt fontosat cselekedtek, akik ellenzékiként emeltek szót a jogsértések ellen, de azok is, akik helyi, regionális vagy országos fórumokon adtak hangot a szlovákiai magyar közösség jogos követeléseinek, netán tiltakozásának. Számomra a rendszerváltás felemelő pillanatai után disszonáns hangként maradt meg az a tény, hogy az önálló szlovákiai magyar politizálás a Csema- dokra zúdított össztűzzel kezdődött. És a mai napig szomorú velejárója kisebbségi közéletünknek, hogy a Csemadok megszüntetésére tett kinyilatkoztatások és rejtett próbálkozások búvópatakként ma is jelen vannak a szlovákiai magyar politizálásban. Legalább most az 50. évforduló alkalmából illett volna azoknak megkövetniük a Csemadokot és tagságát, akik tíz esztendővel ezelőtt (és néha azóta is) politikai karrierjük építésének alapját a Csemadok megszüntetésében látták. Ha másért nem, akkor legalább az elmúlt tíz esztendőért, mert a Csemadok és a magyar közösség helyzete az eddigi kvázi- demokráciában lényegeset nem változott. Vagy még mostanáig sem jutott el a tudatukig, hogy a Csemadok nélkül ők sem lennének ott, ahol most vannak...?! A rendszerváltás mámoros időszakában többször felvetődött az a gondolat, hogy a Csemadokot egy felvidéki kisebbségi magyar párttá kellene változtatni. Jómagam határozottan ellene voltam, mert reménykedtem egy egységes szlovákiai magyar politikai fellépésben, s vele párhuzamosan egy erős kulturális szövetség fontosságában, mely a megreformált Csemadokban adott volt. S hittem abban is, hogy ezek partneri együttműködésben folytatják a céltudatos közösségépítést, egymást kiegészítve (nem gyengítve) együttműködnek
