Irodalmi Szemle, 1999
1999/1-2 - NEGYVEN ÉVES AZ IRODALMI SZEMLE - Elek Tibor: Az Irodalmi Szemle a kilencvenes években
Negyvenéves az Irodalmi Szemle kesztőbizottság, Duba Gyulát Turczel Lajos váltotta fel az elnöki poszton, Magyarországról tagja lett előbb Tóth László, majd Mészöly Miklós. Az új stáb szerkesztette Szemle, ha csak a helyi alkotók által publikált szépirodalmi anyagra gondolunk, tulajdonképpen nem is hozott radikális változást a korábbiakhoz képest. A helyi szerzők nagyjából ugyanazok voltak, akik az előző években, és természetesen senki nem változott meg hirtelen, kortól és poétikától függetlenül ki-ki a maga már ismert minőségét képviselte. Rácz Olivér, Dénes György, Duba Gyula, Ozsvald Árpád, Gál Sándor, Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Bettes István, Kulcsár Ferenc, Farnbauer Gábor, Hizsnyai Zoltán, Talamon Alfonz, hogy csak néhányat említsek a korábbi Szemle rendszeresen publikáló, jellegadó alkotói közül, éppúgy megjelentek ezekben a számokban is, mint korábban. Talán ezért is mondta Tőzsér Árpád egy 1992. februári Kossuth rádióbeli beszélgetésen azt, hogy „sajnos a mai Szemle olyan népfrontos politikát folytat majdnem, mint a régi Irodalmi Szemle” (Folyóirat a lőporos hordón. ISZ 1992/4.). Grendel viszont tudatosan nem akart senkit sem kirekeszteni a lapból, aki értékalkotásra korábban is képes volt. Ugyanakkor látható arányeltolódás történt a fiatalabb generációk javára, már csak azért is, mert még a legifjabbak (Győry Attila, Mórocz Mária, Z Németh István, Zalaba Zsuzsa, Csehy Zoltán) is „felnőtt”, teljes jogú szerzőként jelentek meg immár. Másrészt annak következtében is, mert az idősebb generációk több tagja elhallgatott, illetve csak ritkán jelentkezett, miközben a fiatalabb évjáratú alkotók természetes termékenységük minden gyümölcsével elárasztották a Szemlét, mivel a Fiatal írók Körének önálló lapterve nem valósulhatott meg. Ugyanakkor a szerkesztők tudatosan is felkarolták és futtatták a fiatalabb generációk legtehetségesebbjeit, mert ezt kötelességüknek tartották, és mert részben ebben látták a szlovákiai magyar irodalom megújulásának zálogát, ahogy Grendel nyíltan meg is fogalmazta egyik 1991. júliusi naplófeljegyzésében (Rosszkedvem naplója. In: Grendel Lajos: Hazám, Abszurdisztán, 1998. 297—298.). Míg a szlovákiai magyar szerzők többsége ugyanaz maradt, a cseh és szlovák irodalmi, kulturális élet reprezentánsai nagyobbrészt kicserélődtek, s inkább már csak a rendszerváltozás szellemi előkészítői és részesei, illetve a korszerűbb irodalmi törekvések képviselői szerepeltek írásaikkal. Ez a lap tartalmát, szellemiségét természetesen jelentősen módosította a korábbiakhoz képest. Jóval ritkább és esetlegesebb, de az egyetemesebb távlatok keresését jelző volt a világirodalom más alkotóinak jelenléte, bemutatása a lapban. Annál tudatosabb viszont a magyarországi szerzők (például Esterházy Péter, Kukorelly Endre), illetve a nyugati magyar irodalom (például Határ Győző, Gömöri György) és a többi kisebbségi magyar irodalom egy-két szerzőjének rendszeres szerepeltetése, amit esetenként még a műveikről szóló recenziók, az alkotókkal készített interjúk is felerősítettek. Hangsúlyosan hazatalált a lapban Monoszlóy Dezső is. Ennek az összmagyar irodalmi szemléletnek a megerősödése jellemző volt ezekben az években mind az igényes magyarországi, mind a kisebbségi folyóiratok többségére.
