Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: Keleti Svájc? Csehszlovákia magyarságpolitikája 1918—1938 (tanulmány)
TUDOMÁNY Terjedelmi okokból eltekintek a Csehszlovákia által aláírt saint-germaini nemzetközi kisebbségvédelmi szerződés tételes ismertetésétől; az egyes fontosabb cikkelyekre majd a Csehszlovák Köztársaság Alkotmánylevelének a kisebbségi jogokat tartalmazó paragrafusai bemutatásánál teszek némi utalást. * * * Jól tudjuk, hogy minden állam szilárd talpköve annak alkotmánya. A két világháború közötti első csehszlovák állam belső konszolidációs folyamatai is a köztársaság Alkotmánylevelének kidolgozásával, illetve 1920 februárjában történő parlamenti elfogadásával értek véget. A szóban forgó Alkotmánylevél két alkotmánytörvényből — a 121/1920., valamint a 122/1920. számúból — állt. Ezek a sarkalatos alaptörvények hosszú évekre behatárolták a felvidéki magyarság jogi helyzetét, megszabták politikai, kulturális és nyelvi jogainak kereteit. A Csehszlovák Köztársaság Alkotmánya modern, demokratikus alapokon nyugvó alaptörvénye kívánt lenni egy önmagát minden téren demokratikusnak deklaráló államalakulatnak. Ennek ellenére mindjárt a preambulumban a nemzetállam és a nemzeti kizárólagosság eszmeisége kapott hangsúlyt. „Mi, csehszlovák nemzet — deklarálta csakis önmagát alkotmányozó tényezővé a nemzeti köntösben megjelenő többségi hatalom —, a tökéletes nemzeti egységet megszilárdítani, a köztársaságban igazságos rendet meghonosítani, a csehszlovák hon békés fellendülését biztosítani, ezen állam összes polgárainak általános boldogulását előbbrevinni, s a jövendő nemzedékek számára a béke áldásait megőrizni akarván, Nemzetgyűlésünkben 1920. évi február 29-én a Csehszlovák Köztársaság számára Alkotmányt fogadtunk el (,..)”6 Bár tény, hogy az idézett preambulum csak ünnepélyes politikai nyilatkozat jellegével bírt és nem számított jogi normának, mégis sokatmondóan fejezte ki az Alkotmánylevél szellemét, illetve a Csehszlovák Köztársaság jogrendjének államnemzeti szempontból determinált koncepcióját. S ha az Alkotmánylevél hivatalosan nem is nyilvánította nemzetállammá a Csehszlovák Köztársaságot, a preambulum deklaratív módon kijelentette, ki is számít alkotmányozó tényezőnek ebben az országban. Ez a kinyilatkoztatás voltaképpen meg is felelt a valóságnak, elvégre az 1918 novemberében kinevezés útján létrehozott és 1920 áprilisáig működő ún. forradalmi Nemzetgyűlésben egyetlen nem „csehszlovák” nemzetiségű honatya sem foglalt helyet, annak ellenére, hogy az ország lakosságának akkor még csaknem a felét németek, magyarok, rutének, lengyelek stb. alkották. Az Alkotmánylevél részét képező 121/1920. sz. alkotmánytörvény rögzítette egyrészt a Csehszlovák Köztársaságban érvényes általános polgári szabadságjogok alapelveit, másrészt ebbe az alkotmánytörvénybe épültek be a csakis a kisebbségekre vonatkozó — a csehszlovák állam képviselői által a
