Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - Aich Péter: Az ufo-sztori (sci-fi)
AICH PÉTER Az ufó-sztori Múlt pénteken, május tizenhatodikán, délután öt óra után X. Kálmánt elrabolták az ufósok. Ez éppen akkor történt, amikor X. Kálmán — nem is kivételesen — teljesen egyedül maradt, azaz nem volt, aki látta és tanúskodhatott volna. Nyilván szándékosan történt így, hiszen az ufósok sohasem csináltak még olyat, hogy nyilvánosan raboltak volna el bárkit, s ily módon közszemlére téve önmagukat fölfedjék képességeiket és szándékaikat. X. Kálmán is csak annyit érzékelt az egészből, amennyi az ufósok szempontjából föltétlenül szükséges volt, s ha netán próbálkozott is kérdezni valamit, számba sem vették, miként a kísérleti nyúlnak sem engedik, hogy lebukfencezzen a műtőasztalról. Természetesen X. Kálmán sem hitt az ufósokban. Igaz, nem sokat törődött velük és nem is tudott róluk sokat. Itt-ott elolvasott egy-két rémsztorit és az volt a benyomása, hogy az emberek föltűnészeti viszketegségben szenvednek és egyszerűen a maguk variánsában jól-rosszul elmondják azt, amit erről olvastak. Mert ugye nagyon hasonlítottak egymáshoz ezek az ufo-sztorik. Általában eléggé értelmetlenek voltak, mármint a cél szempontjából. Mert ha valóban léteznek ezek az ufósok és olyan fejlett technikával rendelkeznek, akkor mi a fenének csinálnak olyan együgyű kísérleteket, vélekedett X. Kálmán és ezzel el is intézte az egész ufós ügyet. így aztán péntek délután, május tizenhatodikán, amikor nem ritka óráiban egyedül volt, s az asztalnál számláinak rendezése helyett a föld tengelyének rozsdásodásárói elmélkedett, X. Kálmánnak hirtelen az volt a benyomása, hogy az asztal nagyobbodik. Mintha megnőtt volna. De ez csak olyan pillanatnyi benyomás volt, ahogy ezt utólag rekonstruálta, ugyanis a valóságban az történt, hogy ő zsugorodott össze. Bár nem volt ebben sem biztos, mivel olyan gyorsan ment az egész és különösen olyan váratlanul, hogy amíg reagálni lett volna képes, már úgy érezte, igen, ezt határozottan érezte, akármilyen furcsa is volt, hogy fénycsóvává változik. Mert vakító fényesség lett minden, amolyan elvont fény a fekete lyukban. Ez eltartott néhány pillanatig, de ez is csak utólagos becslése szerint, mígnem egy szelence-féleségben találta magát. Meglehet porcelánból volt, tűnődött később X. Kálmán, ezüstös kerettel, s ő volt benne a fény mint egy elvarázsolt királyfi. Bizonyára álmodok, jutott eszébe, meg kéne csípjem magam, hogy megbizonyosodjak róla. Csak
