Irodalmi Szemle, 1998
1998/5-6-7 - TALLÓZÓ - Varga Lajos Márton: Ebben a világban az író alig számít (Beszélgetés Tőzsér Árpáddal)
Ebben a világban az író alig számít — Mert késik az „éji homályban”. Mintha a kritikusok szégyenlősebbek, vagy inkább — nevezzük néven a gyereket — nagyobb sznobok lennének, mint az írók. Hamarjában csak egyetlen kivétel jut eszembe: Balassa Péter, aki monumentális Nádas-monográfiájában meri érvényesen megfogalmazni, hogy „amennyiben az ember történelmi lény, s amennyiben művészetében saját történetét formálja, annyiban nem mondhat le történetiségéről, a múlt értelmezéséről, egyszersmind a folytathatóság kereséséről”. De élvezettel olvastam annak idején, azt hiszem, az Alföldben Sándor Iván és Németh Gábor beszélgetését is, amelyben szintén a szöveg- és világszerű, illetve a pusztán szövegszerű irodalom modellje feszült egymásnak. • Én úgy látom, ennek a vitának vége van, vagy hamarosan vége lesz. Az egyidejű szöveg- és világszerűség normájának egyre nagyobb az ereje. Nemcsak beszélője, de hőse is van a műveknek, akiknek választásai és döntései történetet fejlesztenek. Gondoljon — mások között — Garaczi László váltására, Láng Zsolt, Háy János regényére, Parti Nagy Lajos, Kemény István, Körösi Zoltán, Vörös István novelláira s az olyan elképesztően tehetséges fiatalokra, mint Bartis Attila, Péterfy Gergely vagy Cserna Szabó András. — Én is a váltásról beszélek. De éppen a napokban hallottam Bodor Ádám rádiónyilatkozatát, s benne körülbelül azt a kijelentést, hogy térségünkben, Közép-Európa térségeiben ma minden hős komolytalan és nevetséges lenne. Ez alighanem így igaz. Csakhogy nevezhetjük a hőst másképpen is. Mert miről is szól a tragikus vétség klasszikus elmélete? Az egyik elv, szándék, akarat saját tartalmát csak a másik elv ellenében, bűnbe esve tudja megvalósítani. A Sinistra körzeroen senki sem akar semmit, mindenkivel csak úgy megtörténnek a dolgok, csak a — nevezzük most így: főhősnek, Andrej Bodornak van szándéka, akarata: meg akarja találni fogadott fiát, Béla Bundasiant. Kíváncsi vagyok, hogy az elbeszélés e szelleme nélkül, a nélkül a — mondjuk így: bűn nélkül, amelyet Andrej Bodor ezzel az akaratával, szándékával elkövet, mi lenne a Sinistrából! Más szóval Andrej Bodor akkor is hős, egy lepusztult világ redukált hőse, ha nem nevezzük annak. Ő bontja ki akaratával, szándékával azt az elbeszélést, amely a Sinistrában „isten szellemileg kitapinthatatlan helyén” áll, ahogy erről Kertész Imre beszél A gondolatnyi csönd című könyvheti könyvében, s láthatóvá teszi a Sinistra világát. De azt is mondhatnám, hogy mindenki hős, aki élni akar, s ki nem akar élni. • Ebből az következik, hogy a mai magyar irodalomban ahány író, any- nyiféle. Összemérhetetlenek, integrálhatatlanok. A különös az, hogy a nagy művek sem teszik szerzőjüket iskolateremtő mesterré, mondjuk, a babitsi értelemben. Mit gondol, mi ennek az oka? — A nagy irodalmi manipulációk korát éljük, s a manipulálható értékeket szeretjük. Az élő nagyoknak, a még alkotó s potenciális iskolateremtő egyéniségeknek talán azért nincs meg az őket megillető kultuszuk, mert nem lehet őket manipulálni, mert esetleg még ők maguk is hozzászólnának a manipulá-
