Irodalmi Szemle, 1998
1998/5-6-7 - HORIZONT - Pomogáts Béla: Irodalom az új demokrácia szellemi rendjében
Irodalom az új demokrácia szellemi rendjében révén, hanem közvetlenül a politika színpadán mint a magyar társadalom, illetve az egész magyar nemzet közös akaratának szószólója, a magyarság történelmi érdekeinek letéteményese. A közéleti és politikai szerepvállalással egyidejűleg azonban megfogalmazódott olyan igény is, amelynek értelmében az írónak nem a néptribun vagy a barikádharcos szerepet kell vállalnia, hanem az alkotás belső körében kell dolgoznia, érvényes erkölcsi és esztétikai értékeket kell létrehoznia, mivelhogy ezek az értékek minden politikai kiállásnál és szerepvállalásnál eredményesebben szolgálják a nemzet mentális épségének és szellemi önazonosságának védelmét. Nem szeretném különösebben kiélezni az úgynevezett „politizáló” és az úgynevezett „értékteremtő” irodalom polémiáját, illetve ellentétét, ez az ellentét ugyanis, véleményem szerint igazából nem létezik. Csak megállapítanám, hogy ezek a polémiák és ellentétek a jelenben is élnek, legalábbis a különféle írói táborok között végbemenő csatározások erre vallanak. Bőven vannak írók, akik boldogan vonulnak vissza az alkotó munka benső körébe, és akadnak politikai erők, tulajdonképpen mind a kormányzati koalíció, mind az ellenzék oldalán, amelyek szívesen terelnék el az irodalom képviselőit a politikai döntéshozó mechanizmusok közeléből és a közvélemény befolyásá- lásának eszközeitől. Az irodalom közéleti szerepvállalása körül folyó vitákat mindenesetre erősen befolyásolja az a tény, hogy a nyolcvanas évek végétől rohamos tempóban épült ki a hosszú évtizedeken keresztül elfojtott magyar politikai kultúra, és ez az irodalmat kétségtelenül tehermentesítette a korábban kényszerűen elvállalt és elvégzett közvetlen politikai szereptől. Az irodalom politikai szerepvállalása a jelen körülmények között szinte feleslegessé vált, elvégre, ha a magyar országgyűlés a jogállamiság és a politikai pluralizmus elvének megfelelően működik, még ha, mint tapasztaljuk, tökéletlenül működik is, nincs szükség arra, hogy az írószövetség közgyűlései vagy választmányi ülései kvázi-parlamentként vállalják magukra a társadalom érdekeinek képviseletét. Valóban, az irodalmi élet szereplőinek általános meggyőződésévé vált, hogy maga az irodalom vonuljon vissza az alkotói lét jól megérdemelt csendjébe, és a szakmailag felkészült, hivatásos politikusoknak engedje át a közügyeket. Legfeljebb néhány parlamenti vagy kormányzati szerepet vállaló író ragaszkodott továbbra is a korábbi, erősen politikai beállítottságú szerepvállaláshoz, ők azonban már inkább politikusok voltak, mint írástudók, s közéleti szereplésük során mintha valóban lemondtak volna arról a türelmes és nyitott magatartásról, valamint árnyalt fogalmazásról, amely együtt jár az írói léttel. Szabadság és szegénység Az irodalom helyzete megváltozott tehát, mégpedig két tekintetben is: egyrészt megrendült az a közéleti felelősségtudat és identitás, amelyet a magyar irodalom hagyományosan és különösen a történelem drámai óráiban, így 1956 nyarán és a magyar forradalom idején, majd a nyolcvanas évek értelmi
