Irodalmi Szemle, 1998
1998/3-4 - Z. Németh István: Hajnali lány (vers)
Z. NÉMETH ISTVÁN Hajnali lány A félig vak éj nem lát, ne félj. A korsó, amelyből kidöntik a hajnalt, nem cseng-bong és nem törik össze mélyen hallgat. A hold, amelynek udvarában reggeliznek már a katonák, nem csikorog, nem súrlódik durván Isten tenyeréhez: tompítja sugarát, csakhogy ne zavarjon. A hentes nem álmodik vérrel, s nem tervez háborút senki hadvezér. Nem gyűlöli egymást ma testvér, az ellenségnek egymás karja menedék, mire vársz, nem lesz ennél szebb hajnalunk sosem. A félig vak éj nyugalma mély. A pók, ami ha óriás lenne, megölne minket is, most hálóját kínálja szerelmes reggelünknek, a hóhér megmosta fogát, lakájnak eljön, kávét főz, kitakarít, csak moccanj, csak meg tudj érinteni engem. Úgy érzem, még van esély, hogy megments egy egész naprendszert karnyújtásnyira tőled. A félig vak éj nem szól, ne félj. Az égbolt alja rőt tűzzel ég, s a zsíros felhők közül tompa fény csepeg.
