Irodalmi Szemle, 1998

1998/3-4 - Magyar Március 1848—1998 - Kántor Lajos: Ötven év március

Most viszont egy hosszan elnyomott nemzeti közösségből tört fel, visszafog- hatatian erővel és új erőt ígérőn.

Minthogy színházban voltunk, illett, hogy valami színházi meglepetés is legyen. Már minden lejárt, az emberek szedelőzködtek volna, de valaki kijött a színpadra, és maradásra szólított fel, közölve a közönséggel, hogy útban van a magyar színház felé Szőcs Géza. Nem tudhatom, mennyi írható ebből a véletlen számlájára, mennyi volt a kiszámított hatás — mindenesetre a Ceauses- cu-diktatúra utolsó éveiben az országból kitanácsolt ifjú költő úgy robbant be a sétatéri színpadra, mintha maga Petőfi érkezett volna haza. Ennek megfelelő fogadtatásban részesült.

A Szőcs-életrajz és politikai pályakép későbbi alakulása már nem tartozik az én márciusi históriámhoz.

A Pilvax azonban igen. Igaz, csak a 147. évfordulót, 1995. március 15-ét nevezhetem meg jelenésem napjaként — a Szabad Sajtó Alapítvány díját vettem át a Korunk szerkesztősége nevében. A történetet megírtam már a Helikonban (a Tiszatápan, illetve a Honos-hontalan című kötetben olvasható), ide csak a konklúziót írom: hallgatva a műsort, elcsodálkoztam — és a díjátadás előtt a Pilvaxban újra felhangzó Tizenkét pont szövegének filológiájába ártottam bele magam a következő hetekben, keresve, hogy hová lett a 12-ből az „Unió” mellől Erdély neve; egyesek szerint ugyanis szerepelt a Landerer és Heckenast nyomdájában kinyomtatott első röplapon (én is így tudtam, még Graczától), mások szerint nem, mert az „Unió” szóba eleve beleértődött, hogy Erdélyről van szó. A történelmi és filológiai igazság kutatása juttatott el az Életképek 1848. március 19-i beszámolójához (egy 1943-as kiadású Officina-kö- tetben), benne a Jókai Mór által felolvasott március 15-e reggeli proklamációhoz, amelyben hallható volt a cenzúra azonnali eltörlése, a politikai státusfoglyok szabadon bocsáttatása mellett ez is: „Unió Erdély és Magyarhon között”.

Természetesen tudom, hogy ilyen kérdések akár históriai bolygatása érzékenységeket érint — persze, érinti az én érzékenységemet is (amit sokan és sokszor elfelejtenek) —, s ma már a „testvériség, egyenlőség, szabadság” sem oly egyszerű, magától értetődő, mint jó kétszáz évvel ezelőtt, Igyekszem is körültekintően fogalmazni, magunk, környezetünk és az idő változását is bekalkulálni, miközben saját értékőrzésünkre gondolok, persze, de bármilyen érdekvédelemről, történelemről vagy irodalomról legyen szó.

Szeretnék azzal hízelegni magamnak, hogy az 1997. március 15-én a MÚ- OSZ-ban átvett Aranytollban mindannak elismerése benne foglaltatik, amire most, ötven (és százötven) évre visszamenően, rögtönözve emlékeztem. Tehát a Pilvax és Jókai, Petőfi és Kolozsvár.