Irodalmi Szemle, 1998

1998/1-2 - Ágh István: Árokból jön a törpe (elbeszélés)

Árokból jön a törpe

mert messzire menni, de még a határba is alig, a hóban meg végképpen otthon maradt. Egyik reggel megkérdezte Pannustól, látta-e a marslakókat. Nem is marslakók, hanem olyan cigányformák, harminc-negyvenen lehettek, be sem fértek a házba, egymás hegyén-hátán tolakodtak, röpködtek, olyan kicsinyek voltak, mint a kutya. Mind fekete, de volt közöttük egy szőke is. Annak korona volt a fején, nem arany, nem ezüst, inkább mintha fakorona lett volna, mondta Pannusnak. Az egyik mellém feküdt. De hideg ez a fej, gondoltam, a másik azt mondta, Jézusom! Ez még rendes ember lehetett. Valamelyik el is köszönt, jó éjszakát, Józsi bácsi! De egy nő az ágy alá feküdt, onnan szur- kált bajonettal alulról. Aztán rám tekerődzött a kígyó, a fejét a nyakamtól du- gaszolta a szám elé, úgy pisszegett, háromméteres is volt, olyan vastag, mint a karom, akkora feje volt, mint az öklöm. Vittek az ággyal együtt, röpültünk, az egyik kezükkel tartották az ágyat, a másikkal legyeztek, mintha szárnyuk lett volna, amelyik nem fért oda, elrepült, hátramaradt, oldalt legyeztek mind a két kezükkel. Na, most érünk a pokolba vagy a mennyországba, tudom is én, hová. Fölülről láttam a Hájzinger szőlőjét, mondtam nekik, de szép idő van, de szép piros vesszeje van a Hájzinger szőlőjének, de ilyesmivel nem törődtek, csak vittek. Látom ám, a pokrócomat elcserélték rongyszőnyegre, avval takartak le, tüsszentettem egy jó nagyot, és leszálltunk egy akácás szélén, ott állt egy nagy szecskavágó, akkora, mint a mienk, ezek meg a szecskavágónkkal akarnak földarabolni! Ismerjük mi egymást? Hát van szívük maguknak?— mondtam az egyiknek, erre úgy eldobta a szecskavágó kaszát, csak úgy röpült. Aztán meg villanyt akartak rám vezetni. Mért, mért nem, azt se csinálták, csak mondták. Hajnali harangozáskor hazahoztak, akkor kezdődött a lakoma, még a gyerekek is ittak, megittak tíz liter pálinkát, honnan szedték, én nem tudom, mert nekem nem volt. Csak ennyit láttam, mert a ponyvát ráterítették a fejemre. Ellopták a kaszakövet meg az ünnepi cipőt, az összes szárazlucernát, ötmillió forint árát ellopták.

Mikor Pannustól reggel megkérdezte, látta-e a marslakókat, azokat a garabonciásokat, és olyan élethűen mesélte el, azt mondta neki Pannus, hogy lehet ennyi zagyvaságot ilyen jól kitalálni. Az pedig úgy volt szóról szóra, erősködött a kis Árpás. Hogy lenne úgy, ha nincs nyoma semmi lakomának, ennyi ember vagy micsoda egyetlen poharat összetörött volna legalább, a rongyszőnyeg megvan, csak az ágy nincs bevetve, a kaszakő meg mindig el szokott tűnni, majd előkerül. És amink van, hogy érne ötmilliót? A lovak az okai mindennek, mert messzire járt, pedig itthon a helye, máshol meg minden megtörténhet egy ilyen furcsa kis emberrel. De ahogy elmondta a garabonciást, a kutyákat meg ezeket a cigányformákat, az még akkor is betegség, ha nem látszik rajta. Jobb lenne pihenni, hátha kialussza magából. De ahogy elmondta a kádár udvarán a farönkön, másnap ezek a népek már nem hozták haza lakomázni, elvitték a kastélyba, ahol csak a kígyó maradt vele, ezt onnan tudja, hogy eléje raktak két szelet kenyeret meg egy májkonzervet, a májkonzerv már este eltűnt, reggelre a kenyeret is elvitte a kígyó. Azt gondolták az