Irodalmi Szemle, 1998
1998/1-2 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: Keleti Svájc? Csehszlovákia magyarságpolitikája 1918—1938 (tanulmány)
TUDOMÁNY bonyolítása és ennek következtében a hivatalos nyelvhasználati jog redukálása, a magyarellenes kulturális- és oktatási politika, valamint a csehszlovák nemzeti terjeszkedés szempontjainak alávetett földreform — illetve a zárt magyar etnikai tömb felhígítása idegen szláv telepesekkel — lettek a leginkább alkalmazott és legbeváltabb módszerei. Az élet minden területén megnyilvánuló magyarellenes törekvések a felvidéki magyar nemzetrész tagjait másodrendű állampolgárokká — egy részüket egyenesen hontalanokká — degradálták saját szülőföldjükön, az önmagát szabadnak és demokratikus berendezkedésűnek hirdető Csehszlovák Köztársaságban.9 A Csehszlovák Köztársaságban — amint arra már utaltunk — az írott nemzetiségpolitikai jogszabályok és a mindennapok gyakorlata között óriási űr tátongott. Az állami hivatalok például sok helyen kezdettől fogva szabotálták a magyarság hivatalos nyelvhasználati jogát. Egyes hivatalos hatósági tényezők kimondottan alkotmányellenes és így törvénysértő rendeletekkel léptek fel a magyar nyelv és az azt beszélők ellen, sokszor még a magánélet területén is. Az államhatalom elnéző magatartását, sőt jóindulatú támogatását élvező különböző nacionalista társadalmi szervezetek és egyesületek pedig egyenesen botrányos módon folytatták hadjáratukat a magyar nyelv ellen. A különböző hatósági, valamint „csak” társadalmi síkon megnyilvánuló magyarellenes, illetve a magyar nyelvet minden vonalon visszaszorítani óhajtó szent nemzeti küzdelemből a szlovák sajtó is tetemesen kivette a maga részét. A kormánypárti vagy ellenzéki, elkötelezett vagy „független” szlovák sajtótermékek egyetlen témában mindenkor közös platformon állottak, és ez a mili- táns magyarellenességük volt. Az intenzitás mértékét tekintve volt ugyan eltérés a különböző típusú és hovatartozású lapok között, a magyartalanítás szükségességét, illetve a magyar nyelv minél hatékonyabb visszaszorításának gondolatát azonban mindegyik magáévá tette. Volt lap, amelyik kimondottan útszéli tónusban uszított, volt amelyik csak szelíden helyeselt, az üldözött magyarság és magyar szó védelmében azonban soha egyik sem emelte f.el a szavát. Szeretnénk hangsúlyozottan felhívni rá a figyelmet, hogy az akkori szlovák társadalom egészére azért mégsem a harcos és türelmetlen magyar- ellenesség volt a jellemző, sőt a szlovákság többsége akkor még nem is tartotta ellenségének a vele ősidők óta együttélő magyarságot. A lelkek mérgezése, a gyűlöletszítás azonban programszerűen haladt, mind a magyar nemzeti kisebbség, mind pedig a szlovák többség nagy kárára. A felkorbácsolt magyarellenes közhangulat megnyilvánulása rövidesen meghozták kézzelfogható — látható és hallható — eredményeiket. A vegyes nyelvű és hagyományosan több kultúrájú felvidéki városok arculata, valamint hivatalainak, utcáinak, kávéházainak stb. nyelvi tarkasága már néhány év leforgása alatt a legtöbb esetben egyszínűvé és egynyelvűvé szürkült. Ezekben a városokban az államnyelv a nyilvános fórumokon mindenütt pöf- feszkedően dominánssá vált. A magyar nyelv mint szégyelni és rejtegetni va
