Irodalmi Szemle, 1997
1997/2 - FÓRUM ’97 - Gábor Bertalan : „...az idegennek nem ismerik a hangját”
FÓRUM ’97 nem tudomásul venni. Mert mindaz, aki nem tartja be a megmaradás törvényét, az elpusztul. 1100 esztendőn keresztül megmaradtunk. Miért?! Talán nem volt bennünk és köztünk külső és belső harc? Láz és lázadás? Talán nem támadt ránk kívülről és belülről a vírusok sokasága? De igen! Volt láz és lázadás. Külső és belső harc. De ennek ellenére megmaradtunk. Miért? Mert — a hasonlatnál maradva — az immunrendszerünk egészséges volt. Ép. A ma nagy veszélye épp abban van, hogy sajátos hitmegvallásunkban, kultúránkban és önazonosságunkban bárkivel és bármivel kokettálunk. A szabadság, a türelem, a tolerancia leple alatt könnyelműen pár(t)ba kelünk a nagy „szabad” Ő-vel, akinek az ágyékából olyan utódok születnek, akik bizony feleslegesnek tartják nemzeti kultúránkat, történelmünket, Etelközt, Ve- reckét, a millecentenáriumot épp úgy, mint Árpádot, Szent Istvánt, Károli Gáspárt vagy Pázmány Pétert. De mondhatnám azt is, hogy Esterházy Jánost vagy napjaink bármelyik, köztünk élő egyházi, társadalmi, politikai vagy kulturális személyiségét. Ide jutottunk. Körtársaink többre értékelik más népek kétes értékű sztárjait, filmcsillagait, sportolóit, politikusait, mint édesanyjukat, édesapjukat, anyanyelvűket, nemzeti kultúrájukat. Az édesapák, az édesanyák többre értékelnek egy futó politikai kalandot, egy gyorsa munkahelyi előléptetést, mint gyermekük, nemzetük igazi jövőjét. Csodálkozunk, ha ezek ajkán a haza, a nemzet, az anyanyelv sovonizmust jelent? Hogy a szabadság alatt gátlástalanságot értenek? A testvériséget érdekközösségnek tekintik, az önzetlenséget pedig valamiféle ostobaságnak? Becsületesség, kötelesség, felelősség?! Ki akarja ezt ma jól érteni és értelmezni, amikor egyesek milliárdos közvagyont herdálnak szét maguk között?! Régen talán ez nem így volt? Az anyakönyveket, a krónikákat lapozgatva nyilvánvaló, hogy az ember — éljen bármikor is — gyenge és esendő. A különbség (csupán?) abban van, hogy ma büszkék vagyunk az esendőségünkre. Büszkék arra, hogy csalunk, lopunk, hazudunk, alkalomhoz, társadalmi változásokhoz illően, politikai mezt váltunk, és önös érdekektől vezérelve félretájékoztatunk. Testet és lelket árulunk. Ma dicsekszünk azzal, ami miatt korábban röstelkedtünk. Sőt pártfogoljuk a bűnt! Ezért kell nekünk, a nép fiainak találkoznunk, tanácskoznunk. Politikusoknak, költőknek, íróknak, színészeknek és művészeknek, tanítóknak és lelkészeknek azt kell megvitatnunk, mit tegyünk, hogy népünk erkölcsében, szellemében, értelmében, szívében és lelkében megújuljon. Népünk megmentése érdekében kellene szót értenük. Úgy érzem, mi ún. egyháziak nyitottak vagyunk. Készek vagyunk a párbeszédre, az együtt gondolkodásra és az együttcselekvésre. A felkínált jobbra — jobbot várunk! Még bennünk él a karácsonyest bizonyossága, hogy tud az ember más lenni, ha akar. Ha van helyes szándéka és indítéka. A karácsony a remény beteljesedésének nagy ünnepe. Emlékezés és figyelmeztetés, hogy a nép vágya és kérése nem hiábavalóság. Emlékezés és figyelmeztetés, hogy az összefogás, a tiszteletteljes zörgetés, a csöndes kiáltás — harmatozzatok égi magasok —
