Irodalmi Szemle, 1997
1997/11-12 - Polgár Anikó: Közöny, Csoda, A jós utolsó éjszakája, Nyitány (vers)
POLGÁR ANIKÓ A jós utolsó éjszakája Valahogy minden a helyén volt: az állatok húsában felejtett kés, a vértócsában slattyogó kutyák, a haruspex orrán a szögletes, sokdioptriás szemüveg. Hihetetlen összhang mindenütt. A pókhálók irányából tompa zümmögés, s a pádon felejtett belek között gyönyörű, zöld fenekű legyek. A fazekakban friss, habzóvörös nedű. A tacskó farkával tisztára söpört járda és a kert. Az ajtó nyakába akasztott foghagyma füzér. Ahogy lefetyelsz, gondolj majd erre is. Ahogy fölakasztod nyakánál fogva a sokáig táplált, megkopasztott bestiát. Szád megrepedt, pirosra festett tölgyfaág. Valami kihalt és kiátkozott. Zsúfoltság maradt bennem is. Nyitány (gúnyolódva, hencegve, csúfondárosan) Férfi: Kígyó fák tövében ültem, őskutak gyomrába dőltem, csontváz voltam, égő fáklya:? létra, mely magamba ér. Nő: Álmok szálltak, forró sátrak, galambízű alvadt vágyak, pirított, kardvágta árnyak, megrágott, szúrós virág.
