Irodalmi Szemle, 1997
1997/11-12 - Csehy Zoltán: Toszkán elégia (vers)
Toszkán elégia kelt és kenyérbe sült a kovászos pékséged elinal künn a szajha víz és fölmossa forró láncaim. talán ha hurkolt mennyeket szörnyű, csókálló szájba cső. egy mellbimbót mosni éjekig hogy fölforrjon, ha kell a tej. egész a magzatcsöndig kapartatni ki ki rámáz vizet tündöklő azúrba? ától zéig a fák, faragják színes lombjukat, a kéz magába nyúl és keres kétségbeesve új s újabb ujjakat végül kiesik az ősz, a hegyező. peremem. az én poszátalába nyomok egy homokos hason strandot pihen a köldök ebben tűnik el, ha hagyom nekem nincsen másik felem akár a csupasegg hó, résnyire nyit és nyákol ami maradt a tisztaságból lepedőn, ha csepp a hajók titka ez ha üdvözül a tenger. mézben úszni mint kikötőn, üvegen nézek át egy egyre halkuló, leszbikus vászon
