Irodalmi Szemle, 1997
1997/11-12 - Ady Endre versei: Ki látott engem, Sípja régi babonának, Követelő írás sorsunkért, Megmaradok virágos mezőkön
ADY ENDRE VERSEI-Nem látom, nem látom, Szívbéli pajtásom, Nem látom a ködöktől a jövendőt, Fultak itt a szivek És éhesek és gonoszak a bendők.De ilyenkor hinni S remény-zászlót vinni Illik a jó kordiális vitéznek. Szilveszter éjjelén Keserű szánk tátítsuk ki a méznek’ “Óh, jaj, árulások, Csúf, bajos bukások Sohase voltak esztendőkhöz kötve, Az magyar az magyart Elárulta s elárulja mindörökre.« Nézd, fényes az égbolt, Ami mit, az rég volt S az szerencsés, mivelhogy új újesztendőt, Ha minden ránk-szakad, Áldjuk, higyjük, mint jósorsba menendőt’ Követelő írás sorsunkért Sok bajom nem volt Istenemmel, Ő hitt bennem és kiválasztott S kérdéseire válaszoltam Mindig egy mámoros igennel. Az Isten a szívemben vagyon, Csak néha-néha el-kisétál S szeretem a szivemet nagyon: Sorsokat bízott rá az Isten. Istenem, uram, elvégeztem Sorsaidat és rendelésed, De a szivemben nem találom En-sorsom, aki mindig késett.
