Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - TUDOMÁNY - Szarka László: A magyarországi szlovák kisebbség 20. századi asszimilációjáról
116 Szarka László vetkezményeképpen mára Tótkomlós és Nagybánhegyes kivételével nincs a helyi közösségekben a 10 százalékos arányt meghaladó szlovák anyanyelvű csoport Békés megyében. De ezen a két településen is komoly erőfeszítésekre lesz szükség az asszimilációs folyamat megállítására, hiszen Tótkomlóson a szlovák anyanyelvűek száma 3 627 főről 1980 főre (45%/ról 28%-ra), Nagy- bánhegyesen pedig 751 főről 337 főre (31%-ról 19%-ra) csökkent. Ezzel együtt a békési szlovákság a maga erős békéscsabai-tótkomlós városi központjaival és igen jelentős szlovák nyelvismerettel rendelkező „tartalékseregével” lényegesen kedvezőbb helyzetben van a másik fontos régióval, a pilisi szlovák jellegű településcsoporttal szemben. Pilisszentkereszt és Kesz- tölc kedvező irányba mutató és eredményes kisebbségi önszerveződése láthatóan eddig csekély hatással volt a környező falvak szlovák közösségeire. Ráadásul a főváros közelsége, a városból való kiköltözés rövid távon feltartóztathatatlannak tűnő folyamata a még nem is oly rég zárt jellegű községek teljes átalakulását hozza magával. A szlovák nyelvismereti adatok minden oktatási erőfeszítés ellenére szintén rendkívül kedvezőtlenül alakulnak. Holott éppen ez a régió lehetne pl. a piliscsabai Katolikus Egyetem nagyszabású szlovák intézeti koncepcióival valamilyen formában összekötve a Magyarország és Szlovákia közötti gyakorlati kisebbségi tárgyú együttműködés igazi magyarországi kísérleti terepe. Külön elemzést érdemelne a szlovák kisebbség egyre inkább kritikussá váló rossz korszerkezete. Amíg például a két világháború közötti időszakban a 0—-14 év közöttiek aránya mindössze pár százalékkal volt kisebb az országos arányszámoknái, 1970—1980-ra ez a különbség 23-szorosra, illetve négyszeresre nőtt. (Vö, a 4. sz. tábla adatsorával!) A szlovák nyelvet és szlovák nyelven is oktató kisebbségi iskolák így nem csupán az évtizedek óta koncepcióról koncepcióra hányódó módszertani és politikai vitáknak eshetnek áldozatul, hanem egyszerűen azért is, mert a gyerekek lassan elfogynak. Ez különösen a mostani demográfiai apály éveiben okozhat sok településen megoldhatatlan gondokat. Összegezés helyett három alapvető problémára kell felhívni a figyelmet a magyarországi szlovák kisebbséggel kapcsolatos vitákban;- Az asszimilációs folyamatok lefékezésében, visszafordításában kimutatható pozitív példák azt mutatják, hogy csakis a helyi értelmiség mintaadó magatartása, a szlovák nyelv presztízsének fokozatos emelése jelentheti tartós alapját az asszimilációs folyamatok lefékezésének, egyik-másik kisközösségben esetében akár a folyamat visszafordításának is.- A türelmetlen és olykor-olykor durván vádaskodó szlovák politika, publicisztika érveit szembesíteni kell azzal a nyelvi-nemzeti valósággal, amely jórészt az 1946-49 közötti lakosságcserére vezethető vissza, s mindenfajta mechanikus reciprocitás-politikával szemben a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok egymástól teljesen eltérő tipológiai sajátosságait (identitását, nyelvi-nemzeti tudatát, településszerkezeti adottságait stb.), szükségleteit, igényeit kell hangsúlyozni. A kétnyelvű iskola a dominánsan
