Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - Gál Sándor: A Kerek Nagyasszonyhoz címzett fogadó (regényrészlet)
87 A Kerek Nagyasszonyhoz címzett fogadó ízzel, zöldséglevest s egy adag párizsi szeletet rizskörettel, hozzá vegyes kom- pótot. Én a szokásos vacsorát kértem. — Az az igazság — folytatta a megkezdett társalgást von Šternberk —, hogy a párizsi elé zöldséges fácánleves illene, de hát mit lehet tenni, ha ilyen szegényes a választék.... Látom, kedveled az olajos halmájat. Egyszer kipróbálhatnád a pontyikrát is. Fenséges! —- Mi azt mindig a macskának adtuk... — Ilyen nagyúri gesztussal a halmájat is nekik adhattad volna... A pincér hozta az italokat meg az előételt. —~ Főúr, mi a véleménye a pontyikráról? A barátom azt állítja, hogy kitűnő csemege. — Még soha nem kóstoltam — így a főúr —, de elképzelhető, hogy alkalmas emberi fogyasztásra. Például — mondta —, a kínaiak kedvence a mézes kutyasült... Ellenben szeretném megjegyezni, hogy a tiszt elvtársak némelyike a barátja miatt kissé ingerült... — A barátom Šternberk gróf — mondtam —, gondolom, itt Csehországban eléggé ismert a neve, — Hát éppen ez az! — Semmi gond, főúr, minden rendben lesz... Igaz, ma két üveg pezsgőt kérek, meg három poharat, ha szíves lesz velünk koccintani. Leves után von Šternberk közkatona kortyintott a bíborló vermutból, s a következő kérdést tette fel nekem. — Ha lehetőséged nyílna rá, mivel szeretnél foglalkozni az életben? Mi az, ami igazán érdekel? 1— A lovak — feleltem habozás nélkül, s még hozzátettem —, meg a vadászat... Egy ménes, uramisten, az volna az igazi. Valami hasonló, mint a Klad- ruby volt... Kinemesíteni egy-két vágtázó fajtát vagy szívós ügetőket... — Hát igen — így Šternberk közlegény —- sejthettem volna, hogy a lovak... A csodaszép lovak... Sajnos, egy századot késtél, de erről nem te tehetsz, barátom... Ekkor a teremben megjelent a sereg rendészeti őrjárata, egy hadnagy s két altiszt. Ezeknek az őrjáratoknak az volt a föladatuk, hogy a kimenőn lévő részeg vagy egyéb rendbontáson ért katonákat összeszedje és beszállítsa a kaszárnyába. Tudomásom szerint a Kulatá Bábába ez az őrjárat sohasem tette még be a lábát, amiből nem volt nehéz arra következtetni, hogy valaki megsokallta a mi jelenlétünket. Természetesen igazoltatás következett, de mivel mindkettőnk iratai rendben voltak, nem kis csodálkozásunkra békén hagytak, s mi, kicsit ugyan elszótlanodva, de elfogyasztottuk maradék vacsoránkat, s megittuk a két üveg pezsgőt. A hétköznapok egymásbaszakadásában már rég elfeledkeztem a Kerek Nagyasszony-beli igazoltatásról, amikor az egyik délutánon, éppen a harckocsi lö~ vegét tisztítottuk, behívattak az ezredirodába. Az ezredügyeletes egyik helyettese jött értem, ami komoly jelzésnek számított: valami nagy baj van.
