Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - KÖSZÖNTJÜK TURCZEL LAJOST - Kovács Győző: A mikrofilológia és a szintézis tanára
66 Köszöntjük Turczel Lajost SO.születésnapján A mikrofilológia és a szintézis tanára Ha manapság Turczel Lajos alakjára és életművére gondolok kettős kép idéződik fel bennem. Egyrészt: a mindig vitatkozni kész, impulzív, meggyőzésre kész szenvedély, amely mindenkor párosul korát meghazudtoló fiatalos hévvel. Másrészt: a mérhetetlen menyiségű irodalmi, társadalom- és művelődéstörténeti adat, amelyet felhalmozott. Mindenkor párosulva a szintézisre törtekvő szellemiséggel. így él ő (bennem is): mint a mikrofilológia és a szintézis tanára. Ezek után felvetődik a kérdés: kicsoda is Turczel Lajos? Irodalomtörtész? Kritikus? Művelődéstörténész? Kutató? Tanár? — Úgy gondolom:mindez — együtt. Turczel Lajos kutatatói szenvedélye alkalmassá teszi őt arra, hogy megelevenítse a kort, annak kisebb-nagyobb szeletét, amellyel éppen foglalkozik, így kíván tanítani. Tehát: mint pedagógus vált mindenessé. Ebben — nem csekély mértékben — Fábry Zoltán nyomdokaiban (is) jár. Ez fedezhető fel — mint végighúzódó jellemző — a Két kor mezsgyéjén, a Portrék és fejlődésképek, a Hiányzó fejezetek s nem utolsósorban a Tanulmányok és emlékezések című műveiben. De ennek a tanítói-pedagógiai törekvésnek nem csekély nyomát leljük fel az előbbieket megelőző írások mérlegen című kötet írásaiban is. Némi túlzással azt (is) írhatnók, hogy Turczel Lajos egyszemélyes műhelyében, irodalomtörténeti „tanszékén” lerakta a csehszlovákiai magyar irodalomtörténet; a kritika, a művelődéstörténet alapjait. Ezzel kimondhatatlan szolgálatot tett a csehszlovákiai (szlovákiai), tágabb értelemben az egyetemes magyar irodalomnak és irodalomtörténetnek. Most visszapillantva válik kiváltképp élessé Turczel Lajos gondolatrendszere a táj-ember-kutató-író-tanár kapcsolatában. Mert például a Tanulmányok és emlékezések szerves folytatása a Két kor mezsgyéjének, a Hiányzó fejezeteknek, de e három együtt szintézis is. Szintézise a tájnak és irodalomnak, kultúrtörténetnek és szülőföldnek. (Ragaszkodás az ipolyszalkai tájhoz éppúgy, mint az akkor vele szinte egy időben megjelent Duba Gyula-kötetben az utóbbi ragaszkodása a hontfüzesgyarmati tájhoz stb.). Imponáló az a tárgyismeret és erkölcsi bátorság, amellyel tükröt tart elénk, az olvasó, a tanítványok, a tudnivágyók elé. Az irodalomszociológia körén belül maradva teszi ezt, hiszen — mint írta — „arra törekedtem, hogy az első irodalmi szakasz keletkezési körülményeit és fejlődési feltételeit, törvényszerűségeit az itteni magyarság általános életkörülményei között, a társadalmi fejlődéssel való determináltságban és kölcsönhatásban mutassam be...” — Fo-
