Irodalmi Szemle, 1997

1997/8-9 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT FÁBRY ZOLTÁN - Gáli Ernő: Fábry Zoltán: a „felelő ember“

Száz éve született FABRY ZOLTÁN GÁLL ERNŐ

29

Fábry Zoltán: a „felelő ember”

Nem könnyű feladat Fábry Zoltánt — szülei *se századik évfordulóján — hitelese* felidézni. Hagyatékának őrzését és továbbéltetését nem sokan vállalják. Számosán úgy vélik, hogy eszmei öröksége fölött eljárt az idő, s utóéletét (ha van ilyen) viták, ellene irányuló támadások kísérik. Életművek újragondolása, sőt revíziója azonban a szellemi élet normális rendjéhez tartozik. Egy-egy gondolkodó alapkönyvei, valamint a bennük kifejeződő erkölcsi modell kapcsán kibontakozó nézeteltérések a vitalitás megnyilvánulásai is lehetnek. Mindezek a fejlemények felfokozottan jelentkeznek korszakos változások, társadalmi kataklizmák idején, s olyan alkotók esetében, akik gyakran jelképes funkciót töltöttek be. Márpedig a „stószi remete” ilyen személyiség volt. Ne feledjük, a hatvanas évek vége felé egyesek már arról írtak, hogy Fábryt „műemlékké stilizálták”, és tényleg voltak időszakok, amelyekben magatartását, véleményeit és ítéleteit valaminő kultikus tisztelet övezte.

Az 1991-ben megtartott kassai Fábry-napokon fültanúja lettem mind az őt radikálisan elutasító felszólalásoknak, mind ezzel az „új-nihilizmussal” szembeforduló, valós értékek védelmére szólító állásfoglalásoknak. Az utóbbiak megfogalmazói arra is emlékeztettek, hogy Fábryt már életében számos — és tegyük hozzá, gyakran jogos — bírálat érte. És ő vállalta a felelősséget a téves (főként irodalmi) verdiktumokért, amelyeknek emlékét „szégyenfoltként” hordozta magában. Képes volt az önkiigazításra. Tudott a hibáiból tanulni.

A centenáriumi megemlékezésen —- nyilván — az utókoré a döntő szó. A mérleg megvonásában viszont megkülönböztetett fontosságú szerephez juthatnak a posztumusz müvek. Az idők változásai is új, erőteljesebb visszhanghoz juttathatnak olyan felfogásokat, olyan megközelítéseket, amelyek azelőtt kevesebb figyelmet és elismerést váltottak ki. Az oeuvre értelmezői szintén haladhatnak a korral, s az addig ismeretlen művek alapján, a korszerűség igényei szerint viszonyulhatnak régebbi elemzéseikhez. Ez történt például Fonod Zoltán esetében, aki Perben a történelemmel című könyvében (1993) részben módosította, illetve árnyalta a Megmozdult világban című Fábry-monográfiájának (1987) a megállapításait.

Magam is többször írtam (nem átfogó igénnyel) Fábryról. A mostani évforduló összefüggései és impulzusai arra késztetnek, hogy a Korunk egykori szlovenszkói szerkesztőjének ébresztését elsősorban a küszöbön álló század- és ezredvég követelményei szerint kíséreljem meg. Alapvetően eligazítónak tekintem a „jogfosztottság éveiben” írt naplóját (Üresjárat, 1945—1948, Budapest—Pozsony 1991), mert az oldalain kifejtett — évtizedeken át lappangó — felismerések és következtetések különös relevanciát nyertek éppen a fordulat éveiben. Ezek a naplójegyzetek megkerülhetetlenné váltak az egész —