Irodalmi Szemle, 1997
1997/8-9 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT FÁBRY ZOLTÁN - Pomogáts Béla: Fábry Zoltán szigete
4 Száz éve született FÁBRY ZOLTÁN POMOGÁTS BÉLA: Fábry Zoltán szigete Csak az utóbbi esztendőkben jutottam el Fábry Zoltán stószi házába, sok évvel az író halála után. Elgyönyörködtem a hatalmas könyvtárban, amely ma halottnak tetsző múzeumi anyag, holott valamikor eleven élet lüktetett benne, egy magányba vonult írástudó remete életének otthona és műhelye volt. (Vajon akad-e intézmény, amely ezt a könyvtárat egyszer ismét élettel fogja megtölteni, hiszen Fábry Zoltán gyűjteménye igazi kutatóhely lehetne, annak kellene lennie.) Személyesen sohasem találkoztam Fábryval, olvasóként annál többször a könyveivel, és őrzöm néhány dedikált munkáját, valamint levelét, ezeket akkor küldte, midőn egyik-másik művéről hírt adtam a magyarországi folyóiratokban. A száz éve született „stószi remete” nemzedékem egyik mestere volt, mester, aki a távolból, a határon túlról is tanított és nevelt. Akitől közéleti józanságot és közéleti etikát lehetett tanulni, és ezen túlmenően egy nélkülözhetetlen tantárgyat, amit így hívhatunk: „közép-európaiság”. Nem sokan adták elő ezt a tárgyat azon az imaginárius „egyetemen”, amelyet szellemi kalandjaink, olvasmányaink és vitáink során végeztünk; közöttük is — Németh László mellett — őt illette a katedra, a professzori rang. Pedig Fábry katedrája a magányban épült, a stószi remeteségben, könyvek között. Tudta, hogy minden elméletnek a gyakorlat a mércéje és próbája, s hogy a világ átalakítását önmagunk formálásával kell kezdeni. Hogy Közép- Európa demokratikus újjászületését az önvizsgálatnak és az önépítésnek kell bevezetnie. „Itt — írta 1938-ban, a közép-európai történelem egy konfliktusokkal terhes pillanatában — mindenkinek külön-külön magában kellett kiépíteni egy sziget progresszivitást. Átváltani, elölről kezdeni és ugyanakkor már eredményt is felmutatni.” A sziget-gondolat szinte általános volt a két világháború között, majd a háború után a magyar művelődés történetében, ilyen szellemi és morális szigetet képzelt el Németh László, Kerényi Károly vagy Bibó István is: szigetet, amely az emberi integritás és a közösségépítés önvédő rendjét képes kialakítani. Fábry Zoltán Stószon, a könyvtárban építette a szigetet, rendezte be a virtuális Közép-Európa parányi otthonát. Szigeten élt, de nem elszigetelten; méltán idézte Romain Rolland — a másik európai szigetlakó — vallomását a sajátja gyanánt: „Remete vagyok, de magányomba engedtem, hogy behatoljon a világ minden vihara,” A stószi könyvtárszoba valóban nyitva volt a viharok előtt: a tisztító viharok éppúgy elérhették a könyvek körében dolgozót, mint a veszedelmes orkánok; Fábry Zoltán felkészülten várta őket, felüdült bennük vagy szembeszállt velük. Mit tanított erről a katedráról, a műhelyből, amellyé a stószi otthont sikerült tennie? Új közéleti orientációt mindenekelőtt. Új tájékozódást, amely a
