Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - FÓRUM - Szabó A. Ferenc: Demográfiai érvek és tények a második világháború, utáni magyar—szlovák lakosságcserével kapcsolatban
gyarokkal. A nagyobb településeket leszámítva — természetes módon — a magyarság bázisán. A történelmi Magyarországon ez a két etnikum állt mind civilizációs színvonalát, mind termelési kultúráját, s ebből következően mentalitását tekintve is a legközelebb egymáshoz. Ez a potenciálisan erős interet- nikus kapcsolatrendszer megkönnyítette és felgyorsította körükben az asszimilációs tendenciákat. Ahogy az adatokból láthatjuk, a magyar impérium alatt a magyarok javára történt a beolvadás, a szlovák uralom alatt viszont a szlovákok javára. Ezek a szociológiailag megragadható folyamatok vezettek el a trianoni Magyarország szlovákságának a meggyengüléséhez, amit a lakosságcsere pecsételt meg visszafordíthatatlanul. A szlovákiai magyarság nagyobb, összefüggően települt tömegei az anyaország határa mentén, a magyar befolyás folyamatos megőrzését tették lehetővé, ezért csak kevésbé asszimilálódtak. A végeredmény azonban nem kétséges az állandó lemorzsolódás és az arányvesztés következtében, ha csak a demokratikus politikai körülmények lehetővé nem teszik az autonóm nemzeti intézmények kialakítását és működtetését a jövőben. A két szomszédos ország kisebbsége között reciprocitásról éppen ezért nehéz beszélni. Egy 5 milliós ország 600 000 fős kisebbsége nem állítható párhuzamba egy 10 milliós ország 10 000 lelket számláló kisebbségével. Azonos kezelésük csak kétféleképpen képzelhető el, vagy feltámasztják az évtizedek óta a magyarságba vegyült szlovákságot nálunk, vagy erőszakkal törpe minoritássá zsugorítják odaát a magyarságot. Ha már a csehszlovák politika második világháború utáni kölcsönösségi alapra helyezett nemzetiségi politikája sem alapult valóságos etnikai alapokon. akkor a mai hasonló törekvések végképp anakronisztikusak. Egy terület van, ahol a szlovák—magyar sorskérdésekben közös nézőpontból lehet kiindulni, s ez a terrénum a történelmi vizsgálódásé. Ha bölcsen, a megértést keresve, s nem nemzeti sérelmeket kutatva, valamiféle revánshoz érvanyagot gyűjtve fordulunk a régmúlt kérdései felé. Sajnos, a szlovák ideológiában még mindig erős az az érvelés, amelyik azért nem fogadja el a magyar kisebbség nemzeti követeléseit, mert, úgymond, a szlovákság súlyos, máig kiható történelmi sérelmeket szenvedett el a magyarságtól. Ez a korszerűtlen, sovén aspektus még a nyelvtörvény indoklásába is bekerült. Láthattuk, hogy a szlovákság demográfiai visszaszorulása a történelmi Magyarországon milyen objektív okok nyomán következett be, s adataink azt is kimutatták, hogy a független csehszlovák és szlovák államiság évtizedei alatt, ha a két nemzet közös kárpát-medencei településterületét vesszük számba, ez a tendencia megfordult, s az ezredforduló felé közeledve körülbelül az az etnikai arány állt vissza, amely az első hitelesnek tekinthető népszámlálási eredmények alapján kimutatható volt. A térségben élő 4,5 milliós szlovákság ma éppen úgy a 13,5 milliós magyarság egyharmadát teszi ki, mint a XIX. század derekán, amikor Katus László adatai szerint 4 818 170 magyar mellett 1 739 871 szlovák élt együtt. A szlovákság tömeges beolvadása a magyarságba éppen úgy történelmi tény a XIX. században, a dualizmus korában, mint ahogyan a szlovákiai ma
