Irodalmi Szemle, 1997
1997/6-7 - ARCOK ÉS MŰVEK - Bertha Zoltán: Bálint Tibor írói pályája
Bálint Tibor írói pályája zett szegény emberek veszendőbe ment értékeire mutat; Bálint Tibor szavaival: „mindig ezek az egyszerű emberek érezték át leggyötrőbben a lét súlyát (.„), még tragikomikus tévelygéseik közben is szüntelen megigazulásra törekedtek.” III. A Zokogó majom feledhetetlen világának kiérlelt művészi erényeit a sorjázó novelláskötetek a zamatos mesélő kedély termékenységével bővítik (Császár és kalaposinas, 1971 Nekem már fáj az utazás, 1973, Mennyei romok, 1979, Látomás mise után, 1979, Mese egy őrült kakaduról 1982, Családi ház kerttel, 1986, Égi és földi kvártély, 1989). Az egyenes vonalú történetmondás és a poentírozó jelenetképzés virtuóz módon kereszteződik, az etikai tétel su- gallatos köznapi vagy fantasztikus históriák tarkálló szőttesébe merül; az éle- tes gesztusaik, mozdulataik, testi-fizikai rezdüléseik, moccanó külső megnyilvánulásaik révén plasztikussá egyénített karakterfajtákban szétválaszt- hatatlanná olvad a különös, a váratlan, a megrázó viselkedés és a mélylélektani, erkölcsi és emberismereti tanulság, s az izgalmas, fordulatos cselekménygördülés morálbölcseleti, humánontológiai revelációt közvetít: a ráismerést a rejtélyes lé- lektárnákban örvénylő titkokra, az ösztöni, érzéki, lelki romlást, illetve romlatlan- ságot befolyásoló végső emberi törvények sejtelmességére. Ez az írói beleérzés a poétikusan duzzadó nyelvi formáltsággal, a szabad függő beszéd telt zengésű stilisztikájával is megerősítő emberlátomás változatos nézőszögekben csapong. Hol az ideális emberlelkűséget demonstráló robotokról szóló vagy az emberfaj „szívtelenségét” az ártatlan — a mellkasában több szívet hordozó — marslakó esetével is kigúnyoló tanítómesékben, hol a szorongás kafkai rémképeiben, hol pedig beszélő-gondolkodó állatok fabuláiban elevenedik meg a bűnként megbélyegzett jóakaratot, az alávetettség nyomorúságát, illetve az elvetemültség és brutalitás különböző válfajait megkülönböztető mondanivaló (Mennyei romok, Vérrel álmodni meglepetés, Az állatok világa ciklus). Az Apokrif történetek profanizáló bibliai parafrázisok: bizonyos e világi immanens szeretetvallásnak, az emberi nem autonóm üdvösségügyének a költői parabolái. (Rokonulva Székely János, Mészöly Miklós, Köntös-Szabó Zoltán, Ördögh Szilveszter hasonló demitologizáló műveivel). A Kerüljétek a csodatevőket, avagy Keresztelő János fejevétele az öncélúnak, hiúnak, szemfényvesztőnek talált csodatételek helyett az emberméltóságon nyugvó köznapias irgalom és segítőkészség realizmusát szorgalmazza; a Dühöngő Messiás Krisztusa szintén a földi vigasz elsődlegességét prédikálja, elutasítva a leszegett fő alázatát (mint Sütő Káinja), s a bűnnel megküzdő aktív szeretet nevében protestál keresztre feszítése ellen: az Álomlátók, szövetsége pedig a népi hiedelemvilágra jellemző vezérlő ihletettséget ragyogtatja föl azzal, hogy a kútba vetett Józsefet az álomlátás, a misztikus révület közösségébe helyezi: ahol érzékiség és spiritualizmus, testiség és testetlenség, naturalizmus és enthuziazmus a transzcendentális elragadtatás és az eszményóvó állhatatosság jegyében mosódik egybe. Mindezzel ellentétes az alkudozássá silányított istenviszony (Jóh hetedik, védekezése) vagy az árulás: a
