Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Liszka József: Sírdogáló angyalka
KÖNYVRŐL KÖNYVRE véről. A kötetben közölt, többnyire színes fotókon látható tárgyak megtekinthetők a kiállításon is: s persze rajtuk kívül még jóval több! A kötethez írt rövid előszavában Reinhold Baumstark, a Bajor Nemzeti Múzeum főigazgatója az intézmény népi vallásossággyűjteményének kialakulását vázolja föl röviden (e tevékenységi kör kibontakoztatásához nem kisebb nevek kapcsolódnak, mint Wilhelm Heinrich Riehlé vagy Lenz hriss-Retten- baché!). Ezt követően a bevezetőben a kötet szerzője, Nina Gockerell Rudolf Kriss életútját, gyűjteménye kialakulásának körülményeit mutatja be. Annyit talán érdemes belőle kiemelni, hogy amikor Kriss 1951-ben hatalmas gyűjteményét a Bajor Államnak ajándékozta, kiállítási helyül a Bajor Nemzeti Múzeum központi épületét jelölte meg, hogy a népi vallásosság emlékei közvetlenül összehasonlíthatóak legyenek az ún. Magas művészetek ugyanott megtekinthető, hasonló tematikájú alkotásaival. A straubingi kiállítás többek között tehát ezért is minősülhet „csupán” átmenetinek. A könyv (és a kiállítás) három nagy problémakör köré csoportosítva, mintegy körkörösen kifelé tágítva a rendszert, mutatja be tárgyát. A magánáhítat emlékei, a közösségi vallásgyakorlás, a búcsújárás néprajza — ezek azok a nagy egységek, amelyek keretet biztosítanak az egyébként könnyen alkotóelemeire hulló, meglehetősen heterogén anyagnak. Az egyes emlékek besorolása ebbe a rendszerbe persze korántsem problémamentes (amit többek között Nina Gockerell számtalan, saját szövegén belüli előre- és hátrahivatko- zása is bizonyít), ám azt hiszem, jobb rendszert bajos lenne kitalálni. Mielőtt a továbbiakban magam is e vezérfonal mentén haladva részletesebben szólnék az egyes tárgyegyüttesekről, összefoglalásként általánosságban annyit jegyzek meg a szerző módszeréről, hogy az a tudományos és ismeretterjesztői igényeket egyaránt kielégíti, bár hangsúlyozni szeretném, elsősorban nem a szakkutatók számára íródott. Nekik a könyvtárakban továbbra is a rendelkezésükre állnak Rudolf Krissnek nagyrészt a saját gyűjteményén alapuló munkái, illetve fogadott fiának, Lenz Kriss-Rettenbachnak a gyűjteményt első ízben részletesen bemutató összefoglalása (Bilder und Zeichen religiösen Volksglaubens. München 19Ó3). A művelt nagyközönség számára viszont nagyszerűen használható, hiszen nem túlmagyarázva azt, de minden esetben szól az egyes tárgycsoportok kultúrtörténeti hátteréről, kialakulásáról, a funkcionális módosulásokról stb. A kötethez csatolt bőséges irodalomjegyzék a téma iránt mélyebben érdeklődők igényeit is kielégítheti, s mivel a legújabb szakirodalmat is felvonultatja, még a szakember számára is mondhat újdonságokat. A magánáhítatnak meglepően gazdag tárgyi anyagát sikerült Rudolf Krissnek dokumentálnia. Ami a magyar szemlélő számára szokatlan lehet, az a kézzel írott és festett imakönyvek viszonylag nagy száma. Nem tudok róla, hogy a magyar anyagban ismeretes lenne e tárgytípus, bár nem lehet kizárni korabeli meglétét sem. A Nina Gockerell által bemutatott példányok 1829-ben, ill. 1830-ban készültek, tehát abban az időben, amikor a magyar honleányok körében is nagy divatja volt a hazafias szerelmes versek, valamint a mű- és nép
