Irodalmi Szemle, 1997
1997/5 - Peter Ševčovič: Az őzike
Peter Ševčovič a hüvelykujjamon próbálgattam a késem élét. — Mivel óhajtja végrehajtani a kötelességét, a saját késével vagy az enyémmel? — Hát... akkor hát legyen, végzek vele... bár a legszívesebben magával tenném! — mondta dühösen, s látszott, hogy már nem tud uralkodni magán. Kirántotta a tőrét, és rám támadt. Elkaptam a kezét a csuklójánál, s oly erősen szorítottam, hogy kínjában eltorzult az arca. — Legyen esze...! Legalább most legyen észnél...! Ajax, hallgass! Kutyaparádé... idomítás... meggyőződésből... micsoda ember...! — Elég! — hördült fel, egy rántással kiszabadította a karját, és a mozdulatlan őzikéhez lépett. Föléje hajolt, s biztos kézzel, mintha naponta csinálná, bevágta tőrét pont arra a helyre, ahol alig kitapinhatóan lüktetett még a nyakér. Szakszerűen csinálta, alig fröccsent ki a vér. Néhány nap múlva az erdőgazdaság igazgatója elárulta, hogy a férfi, aki ma mindenütt magasztal, nemrég még köztiszteletben álló, sőt csaknem mindenható ember volt az egész kerületben, de valami miatt hirtelen leáldozott a csillaga. Elfogyasztottuk közben a gulyást, amely még abból az őzikéből maradt, bort ittunk rá, amely az erdészlakot befutó lugas szőlejéből készült, s traktáltuk egymást friss és rég volt vadásztörténetekkel. Vércse Miklós fordítása
